Munkába állt VANDA, az első virtuális üzleti asszisztens Magyarországon

forrás: Prím Online, 2018. december 11. 18:55

A Magyar Telekom tavasszal mutatta be VANDA nevű virtuális üzleti asszisztensét az ügyfelei számára. Nyár óta pedig már minden, az ügyfélszolgálatot telefonos csatornán megkereső ügyfél hívását a mesterséges intelligencia alapú, magyarul beszélő VANDA  fogadja, kiváltva ezzel a hagyományos nyomógombos menürendszert, az IVR-t (Interactive Voice Response). 

VANDA képes az elmondottak alapján megérteni az ügyfél szándékát, és a lehető legyorsabban ahhoz a szakértőhöz irányítani a hívást, aki kompetensen segíteni tud a megoldásban. Emellett   jól automatizálható és gyakran előforduló, rutinszerű feladatokat is rábízhatunk, amit teljes körűen elvégez szakértők bevonása nélkül is. Ilyen automatizált feladat például a kiegészítő mobildíjcsomag értékesítése, mobilegyenlegről információadás, vezetékes szolgáltatásra vonatkozó hibabejelentés kezelése, valamint a folyamatban lévő megrendelésekről státuszinformáció adása. VANDA képességeit és az általa elvégezhető tevékenységek körét folyamatosan bővíti a Telekom. 

 

 

“Felgyorsult világunkban az ügyfelek igényei is megváltoztak, gyors, szinte azonnali ügyintézést, és nagyon rövid válaszadási időt várnak el a szolgáltatóktól. A klasszikus, bevált ügyfélszolgálati csatornák mellett ezért új, innovatív megoldásokat hozunk be a működésünkbe annak érdekében, hogy a felmerülő igényeket a leggyorsabban tudjuk megoldani kiváló ügyfélelégedettség mellett. VANDÁ-nak köszönhetően jelentősen, töredékére csökkent az idő, amely alatt a minket megkereső ügyfelünk hívását szakértő kollégánkhoz juttatjuk. Emellett a VANDA által teljeskörűen megoldott ügyfélkérések száma is folyamatosan növekszik. Mindez az ügyfél számára gyorsabb ügyintézést jelent, az ügyfélszolgálatos kollégáknak pedig így több idejük marad a személyre szabott tanácsadásra, a komplexebb feladatok magas szintű megoldására“ – ismertette a legfőbb előnyöket Méry Katalin, a Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója.  

 

 

Az ügyfelek érdeklődéssel fogadták VANDÁ-t. A  pozitív visszajelzések a gyorsabb ügyintézést és az újszerű megoldást emelik ki. A Develor Tanácsadó Zrt. „Legjobb Ügyfélélmény Projekt Díj” pályázatát is VANDA nyerte meg idén, a cég senior szakértői a Telekom virtuális asszisztensét értékelték a leginnovatívabb ügyfélélményt biztosító szolgáltatásnak a megoldás újszerűsége, valamint az ügyfélélményre gyakorolt kiemelkedően pozitív, mérhető hatása miatt.

 

VANDA a mesterséges intelligencia segítségével és gépi tanulás képessége révén minden egyes beszélgetéssel fejlődik. A Telekom a T-Systems Magyarországgal közös fejlesztésben vizsgálja Vanda chatbotként való alkalmazásának lehetőségét a Telekom online ügyfélszolgálati csatornáin.  A jövőben a mesterséges intelligencia alapú rendszer továbbfejlesztéseként a Telekom több innovatív megoldásban gondolkodik. Kiemelkedő ezek közül az az innováció, ahol VANDÁ-t már érzelmi intelligenciával ruháznák fel, és képes lesz a rendszer kommunikációban idomulni ahhoz az érzelmi szinthez, amelyet az ügyfél hangjából megállapít. 

 

„VANDA szolgáltatása jól illeszkedik a T-Systems Magyarország digitális fejlesztéseibe: mesterséges intelligencia platformként VANDA egy eszközt ad a kezünkbe ahhoz, hogy ügyfeleinkkel közösen hozzunk létre mesterséges intelligenciával támogatott, testreszabott üzleti megoldást kommunikációra épülő folyamatok automatizálása céljából. Virtuális üzleti asszisztensként VANDA egyedülálló a régióban, nemcsak azért, mert a hang és chat funkció azonos platformról működik, de azért is, mert egyedüliként tud támogatást adni a kelet-európai nyelvek legtöbbjén“ – mondta el Tápai Tamás, a T-Systems Magyarország infokommunikációs megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

A Magyar Telekom ügyfélszolgálatán végzett sikeres működés - és az azzal kapcsolatos közös tapasztalatok - lehetővé teszik, hogy további felhasználás során az eddigi eredményeket a T-Systems beépítse, így akár azonnal tud hang és chat alapon is működő üzleti, ügyfélszolgálati asszisztenst ajánlani ügyfelei számára. A felhasználási területek közül Tápai Tamás kiemelte, hogy elsőként bankok, biztosítók ügyfélszolgálati funkcióira, vagy például az IT infrastruktúra üzemeltetésére ajánlott ServiceNOW program támogatására ajánlják digitális asszisztensként VANDÁ-t. Ez utóbbinak köszönhetően a vállalat alkalmazottai VANDÁ-val beszélgetve tudják egyeztetni IT problémáikat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55