Az informatika lehet az új női sikerszakma Magyarországon?

forrás: Prím Online, 2019. március 4. 09:09

Sok fiatal nő hiányzik Magyarországon az informatikából, abból az iparágból, amelyben becslések szerint a következő években egymillió új munkahely jön létre szerte Európában. 

Ezen változtatna a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) Smartiz nevű kezdeményezése, melynek során középiskolás lányok kiscsoportos matematika és programozó foglalkozásokon vehetnek részt, megismerkedhetnek az informatika alapjaival, illetve életükben talán először igazi mentor segít nekik kibontakoztatni a tehetségüket.

 

Bár a szakma a népszerűsége a fizetésekkel együtt rohamosan növekszik, még mindig nagyon kevés lány tanul tovább az ún. STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) – természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai szakirányokon. A Smartiz tehetséggondozó programban 9. és 10. évfolyamos diáklányok vehettek rész. A program tavaly februárban indult, és a Smartiz első éves képzésén huszonnyolcan végeztek.

 

„Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre kevés hölgy választja ezt a területet. Egyrészről az jelent problémát, hogy a tizenéves lányok nem találkoznak karrier-modellekkel, nem tudják, miért lehet érdekes számukra az informatikai pálya, amely ráadásul hiányszakma is. Másrészt az a tévhit is él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfiaknak való területek. A Smartiz többek között ezt a tévhitet is igyekszik eloszlatni. Azt szeretnénk, ha egyre több fiatal nő ismerné fel, hogy az IT izgalmas és sokszínű karriert kínál” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője, aki mentorként is dolgozott a programban.

 

„Nagyon büszkék vagyunk a Smartiz programban résztvevő lányokra, és arra, hogy ilyen előremutató kezdeményezést támogathatunk. Gratuláció és elismerés jár a diákoknak, akik a gyakorlatias és játékos képzéseken megtanulták a programozás alapjait is, sőt maguk is fejlesztettek alkalmazásokat. Fontos számunkra, hogy támogassuk a tehetséges fiatalokat és ösztönözzük őket, hogy egyre többen mélyüljenek el a matematikában, az informatikában és a társtudományágakban” – tette hozzá a szakember.

 

Matematika, programozás, kommunikáció és önbizalom…

Az egyéves program során a lányok hetente vettek részt foglalkozásokon, ahol tizenkilenc – a Mor-gan Stanley budapesti technológiai központjában dolgozó – szakember mentorként segítette a tanulást. A képzés során a matematikára helyezték a hangsúlyt, de később a Processing és a Python programozás is nagy teret kapott. A matematika adja meg azt a keretet és logikai gondolkodásmódot, amit aztán gyakorlatilag bármilyen STEM területen kamatoztathatnak a diáklányok – köztük az informatika területén is. A mentorok a matematika mellett figyelmet fordítottak a diákok kommunikációs és önismereti készségeire is, különös hangsúllyal az önbizalomra ezen felül továbbtanulási- valamint karrier-tanácsadással is segítették a diáklányokat. 

 

Nobel-díjas mottó

„A Smartiz program mottója a legfiatalabb Nobel-békedíjasától, Malala Yousafzaitól származik: minden lány megérdemli, hogy részt vegyen annak a technológiának a kifejlesztésében, ami megváltoztatja a világunkat és annak vezetőit. A Smartizban résztvevő csillogó szemű lányok lelkesedése a legjobb visszaigazolás arra, hogy jó úton járunk – mondta el Szigeti Fanni, a Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője. – A diáklányok rendkívül pozitív visszajelzést adtak a senior mentorokkal közös munkáról, például a karriertervezés és az önismereti foglalkozások kapcsán. Mindez még jobban megerősített bennünket abban, hogy a szakmai ismertek mellet mennyire fontosak a személyesebb készségeket előtérbe helyező foglalkozások már ebben az életkorban is.”

 

Féléves előkészítés és innovatív tananyag

A program elindítását megelőző féléves előkészítő időszak során elismert szakemberek – Réti Mónika oktatáskutató, Sáray Szilvia és Koren Balázs pedagógusok, valamint Paksi Veronika szociológus, kutató ¬– innovatív tananyagot állítottak össze a pályázati úton kiválasztott lányok képzésére. Az ismeretátadáson túl azoknak a készségeknek a fejlesztését tartották szem előtt, amelyek elenged-hetetlen a későbbi tanuláshoz és a választott pályán való boldoguláshoz. Ilyen például az alkalmazkodó-készség, a komplex kommunikációs és társas készségek, a nem rutinszerű problémamegoldás, az önfejlesztés és önmenedzsment, valamint a rendszerben való gondolkodás döntéshozatal, értékelés és elemzés során.

 

„A lányokkal való beszélgetések is igazolják, mekkora értéke van annak, ha a megszokott környezetből kikerülve olyan társakra talál az ember, akik hasonló érdeklődéssel és nagy lelkesedéssel igyekeznek megismerni a világot. Egy ilyen közegben öröm tanulni és tanítani – mondta el Sáray Szilvia, a program egyik tananyagfejlesztője. – A másik nagyon jó dolog a programban, hogy meg-tapasztalhattuk, milyen, ha nincs megkötve a kezünk-lábunk-szárnyunk egy »tantervvel«. Ha bármibe szabadon belevághatunk, és csak a tanulók érdeklődésre alapozva kísérhetünk egy csoportot az úton, az nagyon inspiráló a tanárnak vagy mentornak, a gyerekeknek pedig megmutatja az egyik legfontosabbat: hogy ők hogyan alakítják a világot.”

 

A Smartiz program záró rendezvényét február 27-én a Morgan Stanley budapesti irodájában tartották, ahol a diákok bemutatták a mentorok segítségével készített applikációikat, valamint prezentálták egyéni karrierút-tervüket a megelőző hetekben a szakmáról és önmagukról szerzett ismereteik fényében. A szervezők a következő időszakban levonják a program eddigi tanulságait, és ezek fi-gyelembevételével, alapos előkészítő munkával tervezik meg a Smartiz folytatását. Továbbra is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni arra, hogy elsősorban olyan tehetségeseket vonjanak be, akiknek a családja önerőből nem lenne képes biztosítani az iskolán kívüli képzésben való részvétel hátterét.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36