Perre megy a Huawei
A Huawei Technologies bejelentette, hogy keresetet nyújt be az Egyesült Államok egyik szövetségi bíróságánál, amelyben alkotmányossági kifogást emel a 2019-es védelmi költségvetésről szóló törvény, a National Defense Authorization Act (NDAA) 889-es szakaszával szemben. Lépésével a vállalat egyrészt azt kívánja elérni, hogy olyan bírósági döntés szülessen, amely kimondja, hogy a vállalatot célzó korlátozások alkotmányellenesek, másrészt, hogy a szankciókkal szemben jogerős és hathatós végzéshez jusson.
„Az Egyesült Államok Kongresszusának többszöri próbálkozás után sem sikerült bárminemű bizonyítékkal alátámasztania a Huawei Technologies termékei ellen bevezetett tilalmát. Utolsó lehetőségként kénytelenek vagyunk ehhez a jogi lépéshez folyamodni”, mondta Guo Ping, a Huawei elnöki posztját rotációs alapon betöltő elnöke. „Ez a tilalom nemcsak jogellenes, de abban is korlátozza a Huawei-t, hogy részt vegyen a tiszta piaci versenyben, így végső soron az amerikai fogyasztókat károsítja meg. Várjuk a bíróság ítéletét, bízva abban, hogy az kedvező lesz mind a Huawei, mind az amerikai emberek számára”.
Kapcsolódó cikkek
- Kiberbiztonsági Átláthatósági Központot nyitott a Huawei Brüsszelben
- Hazai mobilpiaci trendek
- 47 díjjal lett gazdagabb a Huawei
- A Digitális Falu lehet a vezeték nélküli technológia jövője
- A vezeték nélküli adatátvitel és a teljesítmény az új MateBook széria erőssége
- A Mate X hajlítható kijelzővel, a Huawei 5G CPE Pro szupergyors letöltési sebességgel érkezik
- Az európai kontinens lehet a vesztese a technológiai megszorításoknak
- Érzékekre ható aktivitásokkal tesztelhetik az okoseszközöket a Huawei vásárói
- Elindult a Huawei információs oldala
- A romantikus szelfi titkát fedi fel a Huawei nagykövete
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.