Minden digitális család más
A Miskolcon megrendezett Digitális Család Fesztivál keretén belül hívta fel a Vodafone a figyelmet napjaink egyik meghatározó jelenségére, a szülők és a gyerekek közötti digitális szakadékra. A telekommunikációs szolgáltató célja, hogy partnerként segítse a szülőket, a pedagógusokat és fiatalokkal foglalkozó szakembereket e szakadék leküzdésében, a technológia megfelelő hasznosításában.
A legtöbb szülő nap mint nap szembesül azzal, hogy gyermeke egyre több időt tölt a képernyő előtt: de tudjuk-e, hogy ezalatt milyen alkalmazásokat használ? Kikkel van kapcsolatban? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek felvetődnek a szülőkben, egy 21. századi család életében. A Vodafone által megrendezett Digitális Család Fesztivál a digitális szakadék és a digitális eszközhasználat jelenségét helyezte fókuszba.
Ezt a témát járta körül a Digitális Család Fesztivál keretében bemutatott Screenagers c. dokumentumfilm is, amelyet budapesti zártkörű premierjét követően csak egyszer, ez alkalommal, Miskolcon láthatott a nagyközönség. A film a felelős eszközhasználat, az internetbiztonság és a megfelelő informáltság fontosságára hívja fel a figyelmet.
„A Vodafone számára egyaránt fontos, hogy elhozza a családok számára a legújabb technológiai megoldásokat és partnerként is jelen legyen a családok életében. A Digitális Család Fesztivált is azért szerveztük, hogy a szemünk előtt zajló változásokról párbeszéd indulhasson, hogy foglalkozzunk a témával” – nyilatkozta Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, igazgatóságának alelnöke. – „Egy általános iskolás és egy nagycsoportos óvodás kislány édesapjaként magam is tudom, milyen nehéz helyzetben vannak a szülők és a pedagógusok, ezért szeretnénk segíteni nekik eligazodni ebben a fontos témában.”
A Vodafone tavaly egy reprezentatív kutatás keretén belül vizsgálta meg a digitális eszközhasználati szokásokat a magyar családok körében. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy az általános iskolást nevelő családok 44%-ánál vannak „kütyüzésre” vonatkozó szabályok, amelyeket mindenki betart, és a családok 2/3-ánál tudatosan szerveznek a szülők közös programokat annak érdekében, hogy a gyerekek ne üljenek túl sokat a gép előtt.
A magyar szülők többsége felismerte, hogy felelős azért, mennyi időt töltenek gyermekeik a képernyők előtt, és 76%-uk szabályozza a képernyők előtt tölthető időt. Sok szülő rájött annak fontosságára, hogy nekik is ismerniük kell a virtuális világot, és igyekezniük kell képben lenni a digitális trendekkel.
A kutatás rámutatott, hogy úgy lehet a gyermekeknek hatékony iránymutatást adni a digitális világban, ha elindul egy beszélgetés a szülők és a gyerekek között, és kialakul a bizalom. Ehhez nyújt tanácsokat például a Digitális Család online magazin (digitaliscsalad.hu) is. A Vodafone által három évvel ezelőtt elindított oldal célja, hogy hasznos és hiteles tartalmakkal, útmutatásokkal támogassa a szülőket, és csökkentse a digitális szakadékot a szülők és a gyermekek között.
A Digitális Család Fesztiválon megnyitó beszédet mondott Pelczné Dr. Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék tagja, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Kriza Ákos polgármester, valamint Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató helyettese, igazgatóságának alelnöke. Az exkluzív filmvetítést követően kerekasztal-beszélgetésen bontotta ki a témát Tari Annamária pszichológus, Váczi Dorottya, a Vodafone Alapítvány Főállású Digitális Oktatási Angyala, Koleszár Péter, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások programjának vezető IKT tanácsadója, Fegyverneki Gergő tanár, digitálispedagógia-szakértő és Adamovits Áron, fiatal influencer.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes dolgozói Vodafone előfizetés a Tungsramnál
- A Vodafone és a Brain Bar teret ad a fiatal tehetségeknek
- Már lehet jelentkezni a Vodafone Coding Camp-re!
- Kiosztották a Vodafone Digitális Díjakat
- Egyszerűsíti az IoT elterjedését a Vodafone Business és az Arm
- Cikkíró pályázatot hirdet a Vodafone Magyarország Alapítvány a Digitális Témahét alkalmából
- ÉletMentő applikációt vezet be az OMSZ a Vodafone Alapítvánnyal együttműködésben
- Elindult a jelentkezés a Nagy Digitális Kalandra
- Újabb bevetésen az Instant Network a hurrikán sújtotta Mozambikban
- Március 5-éig lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.