Intelligens adatmozgatás - Ericsson Programozó Bajnokság 9.0
Az Ericsson Programozó Bajnokság országos szakmai verseny középiskolásoknak, hallgatóknak és tapasztalt programozóknak (szenior). A 9. alkalommal megrendezett versenyen összesen 130 csapatban 383 fő vett részt, ebből 12 csapatban 36 fő került a döntőbe, 28 különböző oktatási intézményből. A döntősök mindegyike az Ericsson szakmai felvételi tesztjének megírása nélkül lehet ericssonos alkalmazott.
- A 9. Ericsson Programozó Bajnokság nyertese az Ace-v3 csapata (Jankó Júlia, Schlepp Krisztián, Szeteli Ádám)
- Második a Delphi Forever (Paál Gergely, Virág István, Wágner János), a harmadik helyezett a Wololo csapata (Koncz Levente, Mártonka Zoltán, Szabó Máté)
- Az első helyezettek stockholmi hétvégét nyertek, Ericsson Studio látogatással együtt, a második csapat tagjai fejhallgatókkal, a harmadikok egy-egypowerbankkel térhettek haza, a Női különdíj pedig egy okosóra volt
Az idei verseny a Quarry játék adaptációjára épült, amely egy igen népszerű, sokak által ismert játék programozói körökben. A csapatok egymás ellen játszottak, és a saját routerüktől mindkét irányba adatokat kellett eljuttatniuk a másik csapat routeréig, illetve vissza. Az úton egyre több akadállyal szembesültek – ezeket kellett úgy elkerülniük, hogy biztosítsák az adat szabad mozgását, azok továbbítását.
A jövőben több milliárd, eszköz kapcsolódik egyidejűleg hálózatba (Internet of Things, IoT). Az IoT azonban nemcsak több milliárd eszköz egyidejű kommunikációját teszi lehetővé, hanem az üzleti folyamatok automatizálásához szükséges, rendkívül nagy adatmennyiségből fakadó előnyök kiaknázását is. Ezért volt olyan játék az idei bajnokság témája, amelyben az adatok hatékony továbbítása adta a megmérettetés alapját.
Kapcsolódó cikkek
- Egy ponttal győzte le a női különdíjast az Ericsson első egyéni c# programozó versenyének nyertese
- Három szakma, ami 10 év múlva is sokat fizet majd
- Ericsson Mobilitási Jelentés
- Nőket hív programozni nyitási ösztöndíjával a Wild Code School
- Az 5G által kínált üzleti lehetőségekről szólt az Ericsson K+F Innovációs Napok rendezvénye
- Nemzetközi programozó iskola érkezik Magyarországra
- A Fujitsu és az Ericsson gyorsabb vezeték nélküli csatlakozást tesznek lehetővé az Ipar 4.0 világában
- Az egyetem nem csak az egyetemről szól
- Elstartolt a Green Fox Academy részidős programozóképzése
- Hogyan lesz egy háromgyerekes fizikusból programozó egy innovatív ITC-cégnél?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.