Inspirációs iránytű a digitális világhoz

forrás: Prím Online, 2020. március 19. 11:13

Kollégái műsorvezetésével indított podcast csatornát a Magyar Telekom. A Magenta podcast célja, hogy digitális kötődéssel érdekességeket és tudást, példaértékű történeteket, valóban hasznos ajánlásokat nyújtson hallgatói számára, érthetővé és könnyebbé téve ezáltal az eligazodást mindennapjainkban. A podcast csatorna egyaránt szól azokhoz, akik még csak ismerkednek a technológia kínálta lehetőségekkel és azokhoz, akik már jártasak benne: a végeredmény szórakoztató és tartalmas párbeszéd mindennapi életünkről és a minket körülvevő a digitális világról.  

A csatorna vendégei ismert szakértők és kevésbé ismert, tettrekész mindennapi hősök, ami közös bennük, hogy mindegyikük a saját területének kiemelkedő alakja, jövőbe tekintő szemlélettel, példamutató teljesítménnyel és laza stílussal. Az epizódokban velük beszélget Korpa Melinda és Mantz László, a Telekom tartalomszerkesztői. „Az új digitális platformunk kiválóan kiegészíti korábban indított, párbeszédre építő aktivitásainkat: a MOST Fórum rendezvény-sorozatot és a Pont.MOST blogunkat. Mindhárom csatornán olyan témákról beszélgetünk, amelyek mindenkit érintenek, amelyekben alapvető és tömegek életét befolyásoló digitális változások zajlanak. Azt szeretnénk láttatni, hogy a digitalizáció az élet minden területén segítségünkre van – kiemelten a jelen helyzetben. Megannyi téma van előttünk, melyeket újonnan indított podcast csatornánkon közérthetően, könnyed stílusban dolgozunk fel, mindezt egyszerűen, bárki számára elérhető módon.” – nyilatkozta Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. A Magenta Podcast stratégiai partnere a BETONE STUDIO, a műfaj egyik legprofesszionálisabb hazai képviselője.

 

A vállalat megítélése szerint a koronavírus okozta nehéz időszakban a digitális segítségnyújtás és a stabil hálózati összeköttetés biztosítása mellett egyaránt fontos a jó minőségű, szellemes és inspiratív, fogyasztható tartalmak létrehozása, melyek segíthetnek az otthon töltött idő színesítésében. Éppen ezért a csatornán a meglévő tartalmak mellett az aktualitásokra reflektáló beszélgetések is hamarosan elérhetőek lesznek a távmunka, digitális oktatás, mentális egészség témakörében. A podcast díjmentesen, adatforgalmi terhelés nélkül hallgatható a népszerű applikációkon és desktop verzióikon egyaránt. A trailer és a televíziózás jövőjével, valamint női esélyegyenlőséggel és tudattalan előítéleteinkkel foglalkozó első két epizód az alábbi linkeken elérhetők: Spotify, Apple podcast, Google podcast.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36