A koronavírus miatt bajba került a vállalkozásod? Ingyenes webinarral segítenek!
Senki nem volt felkészülve az utóbbi hetek történéseire: a koronavírus miatti rendelkezések sokak megélhetését sodorták veszélybe a vendéglátóiparban és azon túl is. Mielőtt azonban cégvezetőként pánikszerű leépítésbe kezdenénk, gondoljuk végig higgadtan a lehetőségeinket! Ebben segít a Pallas Communication ingyenes webinarja vállalkozók és cégvezetők számára. A kreatív ügynökség elsőként egy kérdőív kitöltésére invitálja a vezetőket, hogy közösen mérhessék fel a válság hatásait.
“Azt látjuk, hogy az első reakció a pánik, ami csak elmélyíti a válságot. Már napokkal a kormányintézkedések előtt tömeges elbocsátásokba kezdtek például a vendéglátóiparban, ahol sok alkalmazott eleve négy órára volt bejelentve” - mondja Bökönyi Norbert, a Pallas Communication online marketing szakértője, aki szerint a félelem most még a vírusnál is nagyobb ellenségünk.
Ezek közül a cégek közül sokan még több évig tudták volna finanszírozni az alkalmazottakat, akik nagyban hozzájárultak az eddigi növekedésükhöz is. A leépítésekkel azonban nem csak őket hozták nehéz helyzetbe: a most elbocsátottak más cégeknél sem tudnak majd költeni, így bezárul a kör, és kibontakozik a válság.
"Hiányolom a vezetők részéről az ötletelést, az összefogást, ahogy a társadalmi felelősségvállalást is! Mi úgy gondoljuk, sok cég nem jutott volna eddig az alkalmazottaik nélkül. Arról nem is beszélve, hogy ők is segíthetnek tovább jutni a közös gondolkodásban” - mondja a szakember. Pozitív példaként említi az ételszállításra villámgyorsan átállt éttermeket, vagy épp a fertőtlenítőt gyártó Luis Vuitton luxusmárkát.
Élő adásban dobnak mentőövet a bajbajutottaknak
A Pallas csapata épp ezért döntött úgy, hogy ingyenes webinarral készülnek a vállalkozók, cégvezetők számára, aminek során fontos gyakorlati tanácsokkal segítik őket. Ez az oktatás nem lufi, és sok online kurzussal ellentétben nem “végigszenvedni” fogják a nézők - ígéri Bökönyi Norbert. Ehelyett valóban kézzelfogható ötleteket, felhasználható tudást kapnak a szorult helyzetben.
Hogy még pontosabb képet adhassanak a piac jelenlegi helyzetéről, a Pallas összeállított egy online kérdőívet is. Arra kérik a cégvezetőket és vállalkozókat, töltsék ki, osszák meg tapasztalataikat a koronavírus gazdasági hatásairól! Az így beérkező adatokat kiértékelik és az oktatás során hasznosítják majd.
Ezt a 150-250 főre tervezett online webinart élő adásban, több alkalommal tartják meg, a végén teret adva nézők kérdéseinek. Az anyag nagymértékben épít korábbi történelmi példákra, így a mostaninál (remélhetőleg) jóval hosszabb 2008-2013-as gazdasági válság során felhalmozott tudásanyagra is.
A tematika a következőképp alakul:
- Kríziskezelés
- A helyes üzleti magatartás
- Útkeresés a káoszban
- Motiváció az alkalmazottak felé
- Társadalmi szerepvállalás/felelősségvállalás
- Lehetetlen a növekedés a krízis idején?
- Megoldás az év végi 5-25%-os növekedésre,
- Kézzelfogható receptek a megvalósításra
- Hogyan értünk el növekedést a a válság idején?
- Végzünk egy felmérést, ezt prezentáljuk.
- Zárás és kérdések
Kapcsolódó cikkek
- Az áramszünettel járó munkái többségét elhalasztja az E.ON
- Rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek segít az EJI és az Artisjus
- Múzeumok online jelenléte vészhelyzetben
- Koronavírus: Hogyan dolgozzunk az irodától távol?
- Elindult az Ötpróbával otthon kampány
- Kriptopénz jár az otthon maradásért
- Iskoláknak kínál ingyenes segítséget a távoktatáshoz egy szerver hoszting cég
- UNICEF útmutató gyerekeknek és szülőknek
- Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!
- Kedvezményeket és egyéb intézkedéseket vezetnek be a BIX-ben
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.