Kollégák ellenőrzése otthoni munkavégzés alatt
A személyes kontroll hiányában több lehetőség is adódik – kezdte Sándor Zsolt András a Gill & Murry adatvédelmi szakértője – mely munkahelyi kultúrától függően más-más eredményt, támogatást vagy ellenállást okoz a kollégákban.
Természetesen a vezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a feladat az új megváltozott viszonyok között – gyerek nincsenek iskolában, ebéd főzés, pár másik tagjának is videó hívása van, stb... – mennyi idő alatt végezhet el.
A következő lehetőség a riport rendszer kialakítása, itt nem csak a direkt kiadott feladatok elvégzése, hanem az önállóan ismert és végzett feladatok is felkerülhetnek a listára.
XXI. századi megoldás, amit Amerikában már jóval régebben alkalmaznak a munkavállalók technikai eszközzel történő ellenőrzése.
A 2019-es GDPR saláta törvény kihirdetése óta a Munka törvénykönyve 11.a § lehetővé teszi a munkavállalók ellenőrzését. Havi néhány ezer forintért az Adatkezelőnek lehetősége van a munkatársak tevékenyégének értékelésére, természetesen a vonatkozó adatvédelmi szabályok betartása mellett.
Az általunk ajánlott alkalmazások nem csak a munkatársak ellenőrzését képesek megoldani, mert ezeket a megoldásokat nem elsősorban ezzel a céllal fejlesztették ki, hanem a munkafolyamatok optimalizálására.
Olyan szervezetekben, ahol többen végeznek azonos tevekénységet kiemelkedő eredményeket lehet elérni a folyamatok hatékonyságának növelése területén. Azonosítható, hogy a legjobban teljesítő kolléga mit csinál másképp és mely kollégáknak van szüksége támogatásra a feladatok elvégzése közben. – fejtette ki Sándor Zsolt András – Egy ilyen ellenőrző rendszer alkalmazása lehetővé teszi, hogy azonosítsuk azokat a technikai vagy szervezési szűk keresztmetszeteket az üzleti folyamatainkat vagy az esetleges problémákat, melyek lassítják a kollégák munkáját. Ilyen lehet például, ha egy fájlt a hálózaton nem megfelelő helyen tárol a szervezet és így rengeteg idő mire a kollégák elérik.
Bízunk mi a is a munkavállalók lojalitásában, munkaszeretetében és igazmondásában, de szeretjük szárazon tartani a puskaport arra az esetre ha mégis vitába kellen szállnunk.
Kapcsolódó cikkek
- A társasági létet hiányolják a legjobban a home office-ban dolgozók
- Öt tévhit az otthonról végzett munkával kapcsolatban
- A Zyxel technikai segítséget nyújt az otthonról dolgozóknak
- Koronavírus, információbiztonság, GDPR!
- A számlázás is home office-ra hangolható
- Ezek a magyarok leggyakoribb munkahelyi félelmei
- Névjegykártya kezelés és a GDPR
- Veszélybe kerülhetnek személyes adataink a koronavírus miatt?
- Milliókba kerülhet a szabálytalan kamerás megfigyelés
- A fiatal munkavállalók többsége társadalmilag felelős munkahelyen dolgozna
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.