Azért fizet egy budapesti étterem, ha nem lájkolod őket
Szokatlan akciót indított egy belvárosi étterem, hogy kimozdítsa az embereket a számítógép elől. A Tapassio nevű tapasozó 3000 forintot von le mindenkinek a számlájából, aki felvállalja, hogy egy hétig nem lájkolja a Facebook-bejegyzéseiket. Ezzel a húzással szeretnék ösztönözni a lakosságot arra, hogy a koronavírus miatti bezártság után ismét keressék fel kedvenc vendéglátóhelyeiket.
Bár már hivatalosan újra járhatunk éttermekbe, sok helyen elmaradnak a vendégek. A Budapest belvárosában működő Tapassio szokatlan akciót indított, hogy visszacsábítsa a négy fal közé ragadt, képernyők előtt ülő vendégeit.
„Megelégeltük a virtuális világ örömeit és úgy döntöttünk, hogy minden elmaradt Facebook like-ot 1000 ft-tal jutalmazunk” – mondják a tulajdonosok.
Az étterem átlagban hetente háromszor posztol valamit a közösségi oldalára, így összesen 3000 forintot vonnak le személyenként a számlából, amennyiben a vendégnek sikerül kontrollálnia like-olási kényszerét. Mindössze jelezni kell a felszolgálónak, hogy az adott héten egyetlen alkalommal sem kedvelte a bejegyzéseiket.
Mint mondják, azért találták ki az akciót, mert az egyhelyben ücsörgés kevés ahhoz, hogy a személyzet is jóllakjon. Remélik, hogy a szokatlan felhívás visszahozza az embereket a „való világba” és újra felfedezik a főváros éttermeit.
A Bazilika melletti Tapassio étterem tavaly nyáron nyitott meg. A tapasozóban olasz-magyar-spanyol séfgárda állított össze különleges kínálatot, a „minifogásokkal” az egymással osztozás örömét is átadják a hozzájuk érkezőknek. A tapas-kóstolásnál ugyanis kevés finomabb és szórakoztatóbb szokás létezik.
Kapcsolódó cikkek
- A Facebook 3 millió dollárt fektet az Európai Újságírás COVID-19 Támogatási Alapba
- Telenor-szubjektív a tavaszi szünetre Koren Balázstól, a HiperSuli szakmai vezetőjétől
- A közösségi oldalakon a felhasználók 81 százaléka nem érzi biztonságban személyes adatát
- Menhelyi kutyáknak segít állást találni a Telenor
- Több új eszköz lesz elérhető a Facebookon és az Instagramon
- Átláthatóbbá teszi az oldalakat és a hirdetéseket a Facebook
- Nyilvánosságra hozza moderálási irányelveit a Facebook
- Változnak az adatkezelési beállítások a Facebookon
- Otthonvédelem online
- Már nem csak saját névvel regisztrálhatunk a Facebookra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.