Gyakran nehezítik tévhitek az elektronikus fizetések terjedését
A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám sokan továbbra is ódzkodnak ezek bevezetésétől, jellemzően a költségekre vonatkozó pontatlan információk miatt.
Egyértelműnek látszik, hogy az intézkedés jelentősen meggyorsíthatja a készpénzkímélő megoldások magyarországi terjedését, ami pozitív hatással lehet a gazdaság fehérítésére, és csökkenti majd a készpénzzel járó többletköltségeket, sőt jelen helyzetben az egészségügyi kockázatot is, mivel április közepe óta már 15 ezer forintos értékhatárig lehet a terminál megérintése nélkül kártyával és okostelefon vagy okosóra segítségével fizetni.
Az elektronikus fizetések legnépszerűbb módja a bankkártyás – vagy egyéb NFC chippel ellátott eszközzel történő, POS terminálon keresztüli fizetés. Bakonyi András, az egyszerű és biztonságos fizetések globális piacvezetője, az Ingenico Group Magyarországért felelős értékesítési igazgatója szerint azonban a kisebb kereskedők körében riadalmat keltett a bejelentés, ugyanis számos tévhit kering a kártyaelfogadás bevezetésének költségei körül: „Fontos leszögeznünk, hogy a bankkártya elfogadás bevezetése már hosszú évek óta nem luxus, ezt eddig is megengedhette magának akár egy mikrovállalkozás is, különösen azóta, hogy az EU leszabályozta a bankközi jutalékok maximumát. Ügyfeleinktől folyamatosan azt a visszajelzést kapjuk, hogy a kártyaelfogadás növeli a kereskedés átlagos kosárértékét és ezáltal bevételét. Egy minden kártya elfogadására képes mPOS terminál beszerzése már olcsóbb, mint egy belépő kategóriás okostelefoné, számos ajánlatban a szolgáltatók akár ingyenesen – csupán a tranzakciók jutalékáért – biztosítják a terminált a kiskereskedőknek. De olyan ajánlatokkal is találkozhatunk a piacon, ahol fix havidíjért vehetünk igénybe terminálokat jutalék és minden egyéb költség nélkül.”
Bakonyi András - Magyarországért felelős értékesítési igazgató, Ingenico Group
A piacon egyébként a hagyományos elfogadó bankok mellett több más, nem banki háttérrel működő, úgynevezett fintech szolgáltató szolgáltató is kínál kártyaelfogadó terminált, illetve van olyan mobilszolgáltató is, ahol jelképes 1 forintért juthatunk hozzá egy hordozható mPOS készülékhez havidíjas csomag részeként.
A POS terminálok a bankkártyák mellett képesek valamennyi jelenleg széles körben használt fizetési mód elfogadására, mint például a népszerű mobil tárcák – GooglePay, ApplePay -, vagy akár más megfelelő NFC chippel szerelt eszközök. Sőt olyan kamerával szerelt POS terminálok is elérhetőek, amelyek képesek a QR kódok beolvasására vagy akár annak generálására is.
Bakonyi András szerint az elmúlt években a Magyar Nemzeti Bank, a kártyatársaságok és az összes piaci szereplő rengeteg erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a kártyaelfogadási szolgáltatás gyorsan, kényelmesen és jutányos áron álljon a kiskereskedők rendelkezésére, segítve ezzel a gazdaságot abban, hogy hatékonyabban, biztonságosabb és kiszámíthatóbban működhessen. Most, hogy a járványhelyzetben kiemelt figyelmet kapott a készpénzmentes fizetés lehetősége, a technológia további terjedésére számít a piac, amit az elmúlt hónapok igazolni látszanak.
Az intézkedés kapcsán felmerül, hogy az AFR (azonnali fizetési rendszer) is alkalmas lehet a kereskedők számára a megfelelésre, azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy bár azonnali elektronikus fizetési megoldásról beszélünk, az kizárólag magyarországi bankszámlával rendelkező vásárlók esetében működik. Ennek következtében nem beszélhetünk folyamatos és általános rendelkezésre állásról, mivel külföldi számlával rendelkező vásárlók, turisták vagy pl. Revolut, N26, TransferWise, Monzo ügyfelek számára nem érhető el ez a szolgáltatás. Ezen felül további kérdés, hogy azok az ügyfelek, akik megszokták, hogy bankkártyájukkal ingyenesen vásárolhatnak, hajlandóak lennének-e átállni egy olyan átutalásos fizetési megoldásra, ahol a számlavezető bankjuk tranzakciós költségeit nekik kell állniuk.
Az online kasszával rendelkező kereskedőknek 2021 január 1-ig van idejük arra, hogy felkészüljenek a megfelelésre, és folyamatosan rendelkezésre álló elektronikus fizetési megoldást vezessenek be üzleteikben.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ingenico megkezdte a hűségprogramok Apple Pay támogatásának integrálását
- ReadyPay – a mobil kártyaelfogadó
- Itt a teljes körű magyar megoldás az azonnali fizetésre
- Új Magyarországért felelős értékesítési igazgató az Ingenico Group-nál
- Az EFISZ alapító tag lett az EDFA nonprofit szervezetben
- Hangvezérelt fizetés okoshűtővel? Így fogunk fizetni 2020-ban!
- Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az EFISZ és a Debreceni Egyetem
- Kutatás az elektronikus fizetésről
- Ingenico terminálokon fut majd az Alipay Magyarországon
- Elektronikus Fizetési Megoldások címmel ötletpályázatot hirdet az EFISZ
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.