Fejlesztőközpontot hozott létre Magyarországon a Huawei

forrás: Prím Online, 2020. október 20. 11:00

Egy kutatás-fejlesztési központtal bővíti tovább magyarországi beruházásait a Huawei Technologies – jelentették be a vállalat 15 éves magyarországi és 20 éves európai jelenlétének évfordulóján rendezett ünnepségen. Az új K+F központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak. Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a Huawei az első kínai vállalat, amellyel Magyarország stratégiai megállapodást kötött hét évvel ezelőtt, a beruházásokban eddig is aktív Huawei infrastruktúrájára pedig nagymértékben támaszkodnak a magyar telekommunikációs piac szereplői. 

A Huawei Technologies, a világ egyik vezető infokommunikációs megoldásszállítója 2005 óta 1,5 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, amellyel a második legnagyobb kínai befektető hazánkban. A magyar lakosság 80 százaléka használja a cég távközlési eszközeit napi kommunikációja során. 2009-ben telepített először összeszerelést Magyaroszágra, majd 2013-ban megnyitotta kapuit a Huawei Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja, az Europe Supply Center. A központ több mint 50 országba gyárt és szállít Magyarországról távközlési berendezéseket, szervereket, adattárolókat és az Európai Unióban épülő, 5G-s, azaz a legújabb mobilgenerációs hálózatokhoz szükséges eszközöket.  A cég közel 2400 embernek biztosít megélhetést.

 

„A Huawei az elmúlt tizenöt évben stratégiai szempontból kiemelt helyszínként tekintett Magyarországra, amely kiegyensúlyozott és nyitott üzleti környezetet biztosít cégünk számára.” – mondta Cai Lingyu, a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető igazgató hozzátette, a vállalat elkötelezett Magyarország mellett, és a jövőben is bővíteni tervezi tevékenységét többek között az egyetemi együttműködések, illetve a felnőttképzés területén. 

 

A vállalat budapesti fejlesztőközpontjáról először 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök és a Huawei korábbi elnöke, Guo Ping találkozóján esett szó. A Huawei Technologies globálisan tavaly teljes bevételének közel 20 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, amivel a világ öt legtöbbet K+F-be fektető cégeinek egyike lett. 

 

„Magyarország arra koncentrál, hogy minél több innovatív technológiánkon alapuló beruházást hozzon hazánkba, amihez jól illeszkedik a Huawei stratégiája, hiszen a vállalat már a harmadik kapacitásbővítést lépi meg hazánkban” – mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a Huawei új budapesti K+F beruházása lehetőséget ad legalább 100 magyar mérnöknek arra, hogy a legfejlettebb technológiákkal dolgozzon. A miniszter kiemelte, hogy a Huawei volt az első kínai vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai megállapodást kötött 2013-ban, a Magyarországon működő telekommunikációs vállalatok pedig nagymértékben támaszkodnak a Huawei infrastruktúrájára, így a Vodafone 5G, és a Magyar Telekom földi hálózatainak nagy része a Huawei eszközeivel épült ki.

 

Stratégiai partner a Huawei

A Huawei Technologies a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon, árbevétele 2019-ban 77 milliárd forint volt. A vállalat tevékenységével összefüggésben az elmúlt öt évben 83,4 milliárd Forint (277 millió dollár) adóforinttal gyarapodott a költségvetés, s a Huawei gazdasági hatása az európai országok között – az Oxford Economics gazdaságkutató egyik tanulmánya szerint – Magyarországon a legnagyobb, a GDP 0,39%-ára tehető. 2005 óta összesen 1,5 milliárd dollárt fektettek be Magyarországon. A vállalat több mint 600 magyar partnerrel áll kapcsolatban és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés. 

 

Új értéket teremtenek az 5G-vel

A rendezvényen vállalat mobil kiállítása, az „5G, új értéket hozunk létre” is bemutatkozott. A hatalmas kamion belsejében kialakított interaktív kiállítótérben szakértők mutatták be az 5G számos alkalmazási területét: a virtuális valóságtól kezdve, az önvezető autók makettjén át a kiterjesztett valóság sokféle alkalmazási területéig.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36