Megvannak ‘Az Év honlapja’ 2020 díjazottjai!
19. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyen rekordszámú, összesen 289 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 80 pályaművet díjazott. Az Év honlapja Abszolút díj győztese a “Hello Positive Adamsky” lett.
„Vezető nemzetközi és hazai digitális marketing szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az első három legfontosabb marketing eszköz egyike a honlap. Ez a trend a 2020-as évben rendkívüli módon felerősödött. A hazai specializált digitális ügynökségek és webfejlesztő csapatok is továbbfejlesztették digitális eszközeiket. Ennek eredményeképpen számos kimagasló és szakmailag igényes pályázatot díjazhatott a szakmai zsűri!” - mondta Varga István, a pályázat alapítója.
A pályázatra a legtöbb nevezés a Szolgáltatás (35), az E-kereskedelem (37), illetve Az Év applikációja (16) kategóriába érkezett. Emellett számos kiváló megoldás született például Turizmus, a Márkasite vagy a Kormányzat kategóriában is.
‘Az Év Honlapja’ díjat nyert el többek között a Színház TV, a DokiApp, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Budapest Bár weboldala, az Együtt az Autistákért Alapítvány, de elismerést kapott a NetPincér, a Borostyánfal, a Shoprenter.hu oldalai mellett a Turbó Diéta, a Miskolc Megye Jogú Város oldala, valamint a Sóstó Székesfehérvár Természetvédelmi Terület és Látogatóközpont honlapja, a DesignAkadémia, Büntetés-végrehajtás Gyere a hűvösre toborzó weboldal, a Baumit, valamint a Négyházmajor online csemegebolt, a Hello Positive Adamsky és a mateking.hu weboldala is.
“Az Év honlapja Abszolút díj” győztese a “Hello Positive Adamsky” lett.
A Közönségdíjat több mint 11 573 szavazattal az Szerszamkell.hu weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig ismét, immáron hetedik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak!
Gratulálunk a nyerteseknek!
A díjazottak teljes listája a következő linken érhető el: https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2020
Kapcsolódó cikkek
- Evangélistákkal népszerűsíti a marketinget a Magyar Marketing Szövetség
- Új európai online piactér indult
- Teljesen megújul a Huawei közösségi oldala
- 5 trend, amiért ránk köszönthet a marketingromantika kora
- A DokiApp-ot választották az év applikációjának
- Rekordszámú pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards versenyre
- Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu
- Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ pályázat
- Van még idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!
- Early Bird kedvezménnyel indul ‘Az Év Honlapja’ pályázat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.