A Lenovo névadó szponzorként erősíti tovább a Ducati MotoGP csapatát

forrás: Prím Online, 2021. február 12. 13:30

Névadó szponzorként erősíti tovább jelenlétét a Lenovo a motorversenyek világában. A következő szezonban a technológiai vállalat, valamint a Ducati MotoGP közös csapata, a Ducati Lenovo versenyzői és motorjai is rajthoz állnak majd. 

Az együttműködés új szintre emelését a három éve tartó technológiai partnerkapcsolat alapozta meg, a további három évre szóló együttműködés pedig újabb bizonyítéka a fejlett hardvertechnika, a széleskörű adatelemzés, a mesterséges intelligencia és az intelligens szoftvermegoldások egyre növekvő szerepének a motorkerékpárversenyek világában. 2018 óta a Lenovo, mint hivatalos technológiai partner tette lehetővé a Ducati mérnökei és tervezői számára az általuk megalkotott algoritmusok és versenybiciklitechnika gyors adaptálást mind a verseny-, mind pedig a közúti kerékpárok esetében. 

 

„A nemzetközi motorsport piac 2025-ig várhatóan évente mintegy 10%-kal növekszik majd és ehhez nagyban hozzájárul az informatika szerepe a motorversenyzés egyre inkább adatközpontú világában. A Lenovo és a Ducati - két olyan vállalat, amely a nagy sebesség, az erőteljes teljesítmény és a könyörtelen innováció alapértékeit osztja - ezért úgy döntött, hogy a korábbi partneri kapcsolatot a lehető legmagasabb szintre emeli” - mondta el Luca Rossi, a Lenovo alelnöke. “A Lenovo küldetése, hogy minél több iparágat az intelligens átalakulásra ösztönözzön, így izgatottan várjuk, hogy technológiai tudásunkat és képességeinket egy új szintre emelve integráljuk a Ducati versenycsapatának munkájába, hogy tovább erősítsük a MotoGP világában betöltött szerepét az elkövetkező évekre is.”

 

 

"Minden évben érzelmekkel teli időszak számunkra az új versenyszezonra való felkészülés, majd a versenyzőink és motorjaink rajtvonalhoz állítása. Ezúttal is óriási elhivatottsággal és szenvedéllyel nézünk elébe az új évnek, legnagyobb rajongóink támogatásával a világ számos pontjáról. Erős lesz a kezdés, miután tavaly sikerült elnyernünk a konstruktőri bajnoki címet, annak ellenére, hogy különböző oknál fogva olyan akadályok és helyzetek leküzdésére kényeszültünk, amelyeket korábban még nem tapasztaltunk. 2021 sok újdonságot tartogat, köztük a versenyzőinket: Jack Millert és Pecco Bagnaiat. A fiatal versenyzők a Pramac Racing Team-nél eltöltött éveket és megszerzett tapasztalatokat követően csatlakoznak a csapatunkba. Emellett a Lenovo, amely már 2018 óta segíti a munkánkat, az új Ducati Lenovo Team névadó szponzoraként erősít minket tovább. Gyári csapatunk versenyzői mellett, a Ducati MotoGP versenyzői, Johann Zarco és a Moto2 legnagyobb tehetségei közül hárman: Enea Bastianini, Luca Marini és Jorge Martin is csapatunk tagja, friss, fiatalos lendületet hozva a bajnokságba. Örömmel várjuk, hogy március 28-án Katarban elrajtoljon a 2021-es szezon, és mint mindig #ForzaDucati.” – mondta el Claudio Domenicali, a Ducati Motor Holding vezérigazgatója. 

 

A Ducati márka világszerte egyet jelent a technológia, a design és a motorsport iránti szenvedéllyel. Az új partnerség a motorversenyek világában a Lenovo számára is jelentős láthatóságot ad majd, a világszinten vezető szerepet betöltő technológiai vállalat pedig a Ducati számára biztosít páratlan lehetőségeket a gyorsabb, intelligensebb és jobb teljesítmény elérése érdekében.

 

Az elkövetkező években a Lenovo és a Ducati elkötelezett amellett, hogy még intelligensebb távoli együttműködést tegyen lehetővé olyan munkaterületek működtetésével, amelyek maximálisan a sebességre, a rugalmasságra és a mobilitásra összpontosítanak. A két márka olyan kutatási és fejlesztési terveket dolgoz ki közösen egy virtuális asztali infrastruktúra megvalósítása érdekében, amely folyamatosan magas teljesítményszintet biztosít a távolról dolgozó Ducati mérnökök számára. Továbbá a jövőben a Lenovo és a Ducati a kibővített (AR) és a virtuális valóság (VR) technológiák alkalmazását is a lehető leghatékonyabban kívánja alkalmazni a motorkerékpár-mechanika területén. 

 

 

2018 óta a Lenovo a Ducati vezető technológiai partnereként a számítógépei, táblagépei és nagy teljesítményű szerverei révén számos versenyképes technológiai előnyt biztosított már a motorsport nagyágyú versenyzői, motorkerékpárjai és teljesítménymotorjai számára. Az elemzések és a szimulációk, amelyeket most a MotoGP-ben alkalmaznak, a Lenovo kompakt méretű és elképesztő teljesítményű ThinkSystem SE350 edge szerver segítségével végzik, hogy lehetővé tegyék az adatokforrások és elemzések legpontosabb feldolgozását. Ezzel a továbbfejlesztett feldolgozási erővel a Ducati mérnökei az AI és a gépi tanulás segítségével képesek könnyedén nyomon követni a szimulációk eredményeit, amely így lehetővé teszi számukra, hogy még biztonságosabb stratégiákat dolgozzanak ki az adott pályákra vonatkozóan, beleértve akár a gumiabroncs-fogyasztás hatékonyabb kezelését is. A technikusok a masszív, ultravékony Lenovo ThinkPad P1 mobil munkaállomások segítségével képesek akár közvetlenül a kerékpárokból lekérni és elemezni az adatokat. A mérnökök ezután a garázsban lévő ThinkPad laptopokat használták a lehetséges kerékpár-konfigurációk szimulálására – 25%-kal javítva a hatékonyságot, és 35%-kal csökkentve a döntéshozatali időt.

 

A Lenovo nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) fürtöt tervezett és kivitelezett a ThinkSystem SD530, SR630 és SR650 szerverek alapján. Ez az új HPC-környezet 20:1-rel csökkenti összességében a lábnyomot, és lehetővé teszi a Ducati számára, hogy aerodinamikai és folyékony, dinamikus modellezési munkaterheléseket futtasson akár versenysebességgel – arra ösztönözve a mérnököket, hogy a legmagasabb minőségi és biztonsági előírások betartása mellett még gyorsabban fejleszthessék le a superbike-okat. 

 

A Ducati által használt további Lenovo-eszközök közé tartoznak a ThinkPad P53 mobil munkaállomások, amelyek az országúti és versenymotorok tervezésére a legalkalmasak; a területi igazgatók által, hordozhatósága miatt különösen preferált ThinkPad X1 Tablet-ek és számos népszerű Yoga prémium laptop, amelyek közvetlenül a versenyt megelőzően folytatott gyors egyeztetések jegyzetelése során könnyíti meg leginkább a Ducati munkáját. 2020-ban a Lenovo és a Ducati partnerkapcsolata több társmárka-eszköz piacra dobását is eredményezte, ilyen például a Lenovo Ducati 5 is, a limitált számban megjelent crossover laptop, a Ducati Corse dizájnelemeivel, a leglelkesebb Ducati rajongókra tervezve.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36