A makett megmutatja, ha az építészeti tervvel probléma van

forrás: Prím Online, 2021. március 24. 13:35

Míg Magyarországon főleg reprezentációs célból használják az építészeti maketteket, külföldön a pályázatok és a tervezési folyamat kiemelt elemei.  Európa számos országában intézményes keretek között tanítják a makettező szakmát, nálunk csupán az építészeti oktatás kevésbé hangsúlyos része a képzés. Pedig innovációval és kutatás-fejlesztéssel párosulva akár a külföldi piac is nyitva áll a magyar makettkészítők előtt.

Az építészetben bármennyire terjednek a digitális megoldások még mindig a fizikai makett az, ami a legtöbb tervezési problémára fel tudja hívni a figyelmet, ötleteket és választ tud adni megoldhatatlannak tűnő kérdésekre.  Nem véletlen tehát, hogy számos, világszinten jegyzett építészeti irodában – Herzon de Meuron, Renzo Piano Building Workshop, BIG, Peter Zumthor – a tervezési folyamatot végigköveti a munkaközi makettek készítése. Svájcban pedig szinte minden kisvárosban akad egy makettezéssel foglalkozó cég, hiszen ott a legkisebb pályázatnál is környezeti makettbe kell beilleszteni a tervet, így azonnal látható, hogy a tervezett épület miként illeszkedik a környezetbe, a városrészbe.  „A nagy városépítészeti és ingatlanfejlesztési pályázatokat is úgy szokták lebonyolítani, hogy a környező városrészt vagy területet megmakettezik gipszöntvényből, a tervezési területet pedig üresen hagyják.  Minden pályázónak a környezeti makettbe beilleszthető módon kell elkészítenie a saját tervét, így mindenki azonos módon tudja bemutatni az elképzeléseit. Nagyon szemléletes, hogy ugyanarra a környezetre ki, hogyan reagál. Ideálisan egy tervezési folyamatnak úgy kellene történnie, hogy a rajzok, a számítógépes virtuális platform és a munkaközi makettezés párhuzamosan haladjon. Ahogy fejlődik a terv, úgy fejlődik a makett is, egyre összetettebb és részletesebb megoldások készülnek. A digitális tervezéssel szemben egy fizikai maketten minden egyszerre látható, ezért is lehet kijózanító. Mindig megmutatja, ha valami nem jó.  Magyarországon azonban leginkább a végponton készülnek makettek reprezentációs célból, nem is a tervezők, hanem az ingatlanfejlesztők megbízásából” - meséli Csizmazia Géza építész, a Limes Model ügyvezetője, akinek cége hazánkban piacvezető a makettezésben. 

 

 

A fizikai modellezés évszázadok óta az építészeti oktatás és gyakorlat alapeleme, a külföldi iskolákkal ellentétben azonban Magyarországon inkább egyfajta kötelező elemként tekintenek ezekre az órákra, és a gyakorló építészek sem feltétlen használják a munkaközi maketteket. Az oktatásban és a szakmában is szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy ez  az ágazat és szakma megfelelő helyre kerüljön itthon. A makett ugyanis egyszerre lehet prémium termék és a munkát segítő gyakorlati eszköz. 

 

 

Hazánkban jelenleg tíznél is kevesebb makettező cég van, jellemzően 1-3 fős mikrovállalkozások, csupán a Limes az, amelyik tíznél is több alkalmazottat el tud látni folyamatosan munkával. Pedig a makettezés az innováció egyik folyamatos terepe lehet, a megfelelő anyagok, technikák, megoldások kutatása valódi kreatívipari tevékenységgé emeli a munkát. “Javarészt reprezentációs makettek készítésével foglalkozunk, az építőipar mellett más területeken is. Eddig 400-nál is több makettet készítettünk. A magyarországi projektek - többek között irodák, lakóingatlanok, ipari létesítmények, számos kiemelt jelentőségű fejlesztés, mint a Budai Vár, a Liget Budapest, a Galvani-híd, a Puskás Ferenc Stadion - mellett orosz, francia, német, osztrák, svájci, ciprusi, de még Etiópiához kötődő megbízásunk is volt.  Egyfajta kortárs műalkotásként tekintek a saját munkáinkra, semmiképpen sem ipari termékként. Azt szoktam mondani, alkalmazott művészek vagyunk” - emeli ki Csizmazia Géza. 

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55