Magyar megoldással vonják be a távoli szurkolókat az UEFA következő tornáján
A magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság a jövő héten az egyenes kieséssel szakasszal folytatódik. Habár a korlátozások lazításával a mérkőzések immár akár a stadionban személyesen is megtekinthetők, az UEFA és a helyi szervezők a szurkolás kiterjesztését és a távoli szurkolók aktiválását is kiemelt feladatának tartja, melynek megvalósítására egy magyar megoldással kötöttek partnerséget a szervező szövetségek.
A ’Seyu – Együtt a győzelemért!’ applikáció használatával a szurkolók által készített szelfik a játékosokat motiváló üzenetekkel együtt a stadionok óriáskivetőin jelennek meg, így a futballrajongók akár többezer kilométeres távolságból is kifejezhetik támogatásukat nemzeti csapatuk iránt, a saját nyelvükön.
A Seyu applikáció bárki számára ingyenesen letölthető az okostelefonokhoz tartozó webáruházakból. A fotó elkészítése után, a jóváhagyást követően minden nemzeti válogatott külön keretet kap, és a csapatok saját hazai nyelvén jelennek meg a szelfihez tartozó motiváló üzenetek. Az így létrehozott kép jól látható helyen, nagy felbontásban kikerül az aktuális stadion óriáskivetítőjére, így a helyszíni szurkolók és akár maguk a játékosok is találkozhatnak a többezer kilométerről küldött fotókkal. A mérkőzést követően a Seyu egy galériát tesz közzé a közösségi média csatornáin, ahol a szurkolók újra elérhetik a magukról készített fotókat és találkozhatnak a többiek képeivel is, ezzel is segítve a globális, sport szerető közösség épülését.
Az U21-es Európa-bajnokság egyenes kieséses szakasza jövő hétfőn (május 31.) kezdődik és vasárnap (június 6.) ér véget, a ljubljanai Stozice Stadionban rendezendő fináléval. A magyarországi mérkőzéseket a kispesti Bozsik Arénában és a székesfehérvári Sóstói Stadionban tartják meg.
A versenyben maradt válogatottak: Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Horvátország, Dánia, Németország, Olaszország és Portugália.
Kapcsolódó cikkek
- Az ÉletMentő app újítása forradalmasíthatja a mentésirányítók munkáját
- Magyar fejlesztésű appok, melyek meghódították a világot
- Itt az egészségügyi kommunikáció új formája
- Rangos nemzetközi dizájn díjat nyert a magyar pénzügyi edukációs mobiljáték
- Az albérletpiacot fehéríti az új magyar applikáció
- Húsvéti tanácsokkal is segít az ÉletMentő applikáció chatbot funkciója
- Online térkép és közösségi alkalmazás egyben
- Jönnek a digitalizált mosodák
- Magyar megoldás a sportszponzoráció élvonalában
- Hamarosan a bankok működését is segítheti az Ecomate app
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.