Ismét kapaszkodót nyújtanak a digitális oktatás alatt lemaradt gyerekeknek
Idén is esélyt nyújt a koronavírus járványhelyzetben a digitális oktatás alatt lemaradó gyerekek felzárkózására az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport. A tavaly indított programsorozat célja, hogy azok a nehéz helyzetű családokban élő gyerekek, akik körülményeik miatt hátrányba kerültek a digitális oktatás alatt, kapaszkodót kapjanak a felzárkózáshoz és ugyanolyan eséllyel folytathassák tanulmányaikat, mint szerencsésebb társaik.
Az idén három helyszínen az élményeket és a tanulást ötvöző nyári táborok, ősztől pedig tanévkezdő élményhét, tanulóműhelyek és élménynapok várnak a programban részt vevő diákokra. Az első tábor Kastélyosdombón ezekben a napokban zajlik.
Az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON 33 millió forintos támogatásával nyáron, valamint a szeptembertől induló új iskolaévben is folytatja a Kapaszkodó 2.0 programját. Elsőként a nyári felzárkóztató táborokban fenntarthatóság és robotika tematikájú foglalkozások, különböző élményprogramok várják a gyerekeket Kastélyosdombón, Vizsolyon és Olaszliszkán. A táborokban a robotikai ismeretek elsajátításához fejlesztett digitális lovagi játékok az online technológia és a programozás eszközeivel idézik meg a lovagi versengést és a megmérettetést. Emellett kiemelt figyelmet szentelnek a szociális készségek fejlesztésére, az együttműködésre és a csoportdinamikára, amelyek különösen fontosak egy pandémiával terhelt időszakban. A foglalkozások mindegyike a problémamegoldási készségek fejlesztésére fókuszál, az alkotási folyamatokon keresztül erősítik a gyermekek aktivizálását.
Az élményekhez a gyermekeket megmozgató szabadtéri programok is hozzájárulnak. Az első, kastélyosdombói táborban az energia izgalmas és változó világát bemutató E.ON EnergiaKaland programot sok mozgással, tánccal és játékkal összekötő programsorozatba Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász is bekapcsolódott.
„A tavalyi tapasztalatok megmutatták, hogy személyre szabott, tartós és valódi segítséget jelentett ez a program, a Kapaszkodós gyerekek éltek a lehetőséggel, tudást és rengeteg új élményt szereztek a foglalkozásokon. Ezért hiszünk a program folytatásában, és idén sem engedjük el a gyermekek kezét” – mondta el Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.
A táborok folytatásaként 2021 szeptemberétől tanévkezdő élményhetet, majd tanulóműhelyeket szerveznek négy helyszínen, Kastélyosdombón, Kürtöspusztán, Vizsolyon és Boldogkőújfalun, hogy a 2021/22-es tanév során támogassák a gyermekeket az iskolai követelmények teljesítésében. Ezen alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy a diákok év közben is megkapják azokat a tantárgyi kiegészítő fejlesztéseket, melynek segítségével csökkenthetik lemaradásukat és tanulmányi eredményük javulhat. A foglalkozások segítik a gyerekek pályaorientációját is.
„A következő hónapok kulcsfontosságúak a járványhelyzetben még inkább lemaradó gyermekek felzárkózása szempontjából. Mindent megteszünk, hogy a gyerekek ne úgy folytassák a tanulmányaikat, hogy behozhatatlan hátrányt cipelnek magukkal. A Kapaszkodó 2.0 egy hosszú távú és stratégiai jelentőségű program, amit az E.ON hosszú távú elkötelezettsége és stratégai támogatása tesz lehetővé” - mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.
A Segélyszervezet látókörében élő hátrányos helyzetű gyerekek számára közösségi élménynapokat is szerveznek, hogy építsék a helyi közösséget, valamint inspirációs programokon és játékos vetélkedőkön keresztül további gyerekeket vonjanak be a tanulóműhelyek felzárkóztató programjába. A programokban elsősorban 5-8. évfolyamos diákok vesznek részt, a három helyszínen összesen várhatóan mintegy 120-an.
Kapcsolódó cikkek
- Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton
- A jövő villamosenergia-hálózata épül az Észak-Dunántúlon
- E-autó töltés a kanapénkról, gombnyomásra
- Járványhelyzet a gyerekek szemével
- Már a MOM Parkban is elérhetők az E.ON töltői
- Digitális oktatási platformot indított el hazánkban a Facebook
- Nagyon sokan csökkentenék napelemmel az energiaköltségeiket
- Kreatív pályázatot hirdet iskolásoknak az Epson
- Vodafone segítség a korlátozások alatt
- Csaknem 4500 fészektartóval várja az E.ON a gólyákat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.