Drágább tévéket vettek a foci-Eb alatt az Extreme Digital hazai vásárlói
A legtöbb tévét a Labdarúgó-Európa-bajnokság első mérkőzésének hetében rendelték az Extreme Digitaltól, az eladott tévék bruttó átlagára 20 ezer forinttal emelkedett a foci-szezonban. Szinte mindenki okostévét vásárolt, a legtöbben pedig 55 colos tévét választottak.
Bár a pandémia miatt tavaly is sokan vásároltak új tévét, a június 11. és július 11. között zajló Labdarúgó-Európa-bajnokság apropóján így is kimagasló érdeklődés mutatkozott az új készülékek iránt az Extreme Digitalnál.
A szokásosnál drágább tévéket rendeltek a foci-Eb alatt
A foci-Eb időszakában* az Extreme Digital hazai vásárlói a szokásosnál drágább tévéket rendeltek, ezekben a hetekben az átlagos eladási ár a szokásosnál magasabb, közel bruttó 154 ezer forint volt, ami csaknem húszezer forinttal magasabb az évközbeni átlagnál.
Ez persze érthető, 150 ezer forintért ma már 55 colos (~140 centiméteres) képátlójú UHD tévét is lehet venni, amelyen a sportközvetítések mellett a filmek is a mozi látványát idéző nagy méretben jelennek meg.
A 2021-es futball-Eb időszakában eladott televíziók döntő többsége (66%) került bruttó 100 ezer forintnál többe. A 100 ezer és 200 ezer forint közötti árú tévék aránya volt a legmagasabb (közel 49%), 200 ezer forintnál nagyobb összeget a vevők 17 százaléka szánt a tévére. Csaknem mindenki okostévét vásárolt ebben az időszakban, az eladott tévék 88 százaléka kínált ilyen funkciót.
A legnépszerűbb méretek
A futball-Eb alatt a legtöbb vásárló 55 colos tévét vásárolt az Extreme Digitalnál, a második legnépszerűbb méret a 32 col volt, amelyet a 43 colos, az 50 colos és a 65 colos készülékek követtek.
A legnépszerűbb tévégyártók az Eb alatt az Extreme Digitalnál**
1. Samsung
2. LG
3. Hisense
4. JVC
5. Philips
________________
* 2021 május elejétől július elejéig
** eladott darabszám alapján
Kapcsolódó cikkek
- Az eMAG-nál sokkal jobban fogy az elektromos roller, mint a bicikli
- Glami.hu: személyre szabott tartalom nélkül labdába sem rúghatnak az e-kereskedelemi vállalkozások
- Nyári Black Friday a Vivre-n
- Az új e-kereskedelmi szabályok kedveznek az exportnak
- Hétszer annyi mobilklíma fogyott az eMAG-nál, mint tavaly nyáron
- Újra kelendők a drónok az Extreme Digitalnál
- Szakmai szövetség tagja lett a Vivre
- A távol-keleti vásárlások megadóztatása új távlatokat nyithat a magyar e-kereskedelem számára
- Jön a foci-eb, felpörögtek a tévéeladások az Extreme Digitalnál
- Megállapodott a Gazdasági Versenyhivatallal az eMAG
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.