Drónokat fejleszt a Széchenyi István Egyetem új hallgatói csapata
A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a hazai drónkutatásnak, és a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását a közelmúltban megalakult SZEviation hallgatói csapat is segíti. A fiatalok drónfejlesztéssel és versenyzéssel foglalkoznak, sőt versenyeket is szerveznek.
„A kezdeményezés Perness Norberttől, a Széchenyi István Egyetem Dróntechnológiai Laboratóriumának vezetőjétől származik, aki maga is több éve versenyez. A csapatot az intézmény Digitális Fejlesztési Központja (DDC) támogatja, ahol számos drónokkal kapcsolatos kutatást is folytatnak a szakemberek” – árulta el a kezdetekről Pethő Zsombor, a DDC munkatársa, a SZEviation FPV-drónversenycsapat vezetője. Mint mondta, először csak a kollégium közösségi oldalán hirdették meg a lehetőséget, mégis nagyon sokan jelentkeztek. A gondos kiválasztást követően jelenleg nyolc taggal működik a csapat, amelynek célja, hogy minél több emberrel ismertesse meg a drónok világát, bevonja a hallgatókat a DDC munkájába, ezzel hozzájáruljon a kutatói utánpótlás kineveléséhez is. „Mindemellett persze szeretnénk egyre jobb eredményeket elérni a drónversenyeken, sőt, saját versenyeket is rendezni” – hangsúlyozta a csapatvezető.
Pethő Zsombor, a SZEviation FPV drónversenycsapat vezetője (Fotó: Májer Csaba József)
Az FPV-drónversenyzés egyébként nemzetközi szinten is csupán öt-hat éves múlttal rendelkezik, a versenyeket elsősorban az interneten követik, a jobb láthatóság miatt. Az FPV rövidítés a „first person view” kifejezésből származik, mivel a pilóta egy szemüvegen keresztül érzékeli a drónon elhelyezett kamera képét, s egy rádiófrekvenciás lesugárzó egység teszi lehetővé a drónszemüvegen keresztüli precíz irányítását. Az FPV-drónok vezérlése jelentősen különbözik a hétköznapokban is ismert multirotoros drónokétól, mivel képesek mindhárom tengelyük mentén a 360 fokos elfordulásra, és nincs bennük automata pozicionáló rendszer. Az FPV-versenydrónok a versenyzők által épített és programozott rendszerek.
Az elméleti tudás megszerzése után a csapatagok számára rengeteg gyakorlás következett, ma pedig már mindenkinek megvan a maga feladata. Ki a repüléssel, a fejlesztéssel, ki pedig a csapat menedzselésével, szponzorok és partnerek felkutatásával, toborzással foglalkozik. „Keressük az utakat ahhoz, hogy minél több emberrel ismertessük meg a csapat tevékenységét, a drónokat, és azokon keresztül a digitalizációval kapcsolatos ismereteket is. Ott voltunk a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, hogy a Széchenyi István Egyetem iránt érdeklődők láthassák: nálunk még drónokkal is lehet foglalkozni. Felvettük a kapcsolatot a Mobilis Interaktív Kiállítási Központtal, és – hogy a legfiatalabbakhoz is szóljunk – tervezzük, hogy ott leszünk a nyári Győrkőcfesztiválon is” – sorolta a terveket Pethő Zsombor.
A SZEviation drónversenycsapat a Dróntechnológiai Laboratóriumban (Fotó: Májer Csaba József)
Hozzátette, versenyek szervezésével is szeretnék népszerűsíteni a drónfejlesztésben rejlő lehetőségeket. Idén áprilisban, a Széchenyi Egyetemi Napokon a Dron Racing Hungary versenysorozatának egyik állomását hozzák el Győrbe. Az Edutus Egyetemmel közösen iparág-specifikus Agro Edu Cup drónversenysorozatot is létrehoznak a precíziós agrárium iránt fogékony középiskolai diákok, illetve a területen már jártas felsőoktatási hallgatók ösztönzésére, serkentve a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karának szerepét is. A SZEviation tagjai itt nemcsak versenytapasztalatot szerezhetnek, de rengeteget tanulhatnak a futamok lebonyolításáról, a pályaépítésről is. A drónversenyeken egyébként egy előre felépített pályán kell akadályokat – kapukat, bójákat – teljesíteni, minél kevesebb hibával, minél rövidebb idő alatt.
A dróncsapat infrastrukturális hátterét a Digitális Fejlesztési Központ biztosítja, amely állami, tudományos és vállalati szereplőkkel partnerségben folytat kutatásokat ezen a területen. A győri egyetem a közelmúltban az ABZ Drone Kft.-vel és az MIB Invest Group Kft.-vel közösen alapított új céget drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére, gyártására, valamint az intézmény látja el a Magyarországi Drón Koalíció szakmai gesztorálását is.
„A Széchenyi István Egyetemen nemzetközi színvonalú technológia áll rendelkezésre, és egyértelmű cél a hallgatók bevonása, a megfelelő kutatói utánpótlás biztosítása” – mondta el Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ központvezetője. A szakemberek oktatását a drón- és képfeldolgozás oktatólaboratórium kialakításával, illetve a drónirányító- és adatelemző szakmérnöki képzésen keresztül is segíti az intézmény. „Öröm számunkra a hallgatói dróncsapat megalakulása, amely még közelebb hozhatja a fiatalokhoz a Széchenyi István Egyetem törekvéseit a dróntechnológia terén” – emelte ki a központvezető.
A SZEviation csapat továbbra is várja azon hallgatók jelentkezését (nemtől és szaktól függetlenül), akiket érdekel a drónfejlesztés, a versenyzés, a digitális technológia világa.
Kapcsolódó cikkek
- Ukrajnából menekült indiai hallgatókat fogadott be a Széchenyi István Egyetem
- A dobogót veszi célba a Széchenyi-egyetem Formula Student-csapata
- Adatgazdaság és jog: a Széchenyi István Egyetem is gazdagítja az adattárcát
- Sikerrel zárult az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny
- A jövő autóipari innovációját fejleszti a Széchenyi István Egyetemről indult startup
- Kiemelkedő keresetet ér a Széchenyi István Egyetem műszaki képzésein szerzett diploma
- Alumni Talk podcast: középpontban az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar
- Az oktatói utánpótlás kinevelését is előtérbe helyezi a Széchenyi-egyetem
- Együttműködési megállapodás a CETIN Hungary és a Széchenyi István Egyetem között
- Az erdőtől a vevőig csökkenthető a bútoripar ökológiai lábnyoma
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.