6260 virágot ültet a Vodafone a Föld napja alkalmából
A Föld Napja alkalmából összesen 6260 sárga és kék virágot ültetnek el a Vodafone dolgozói Kecskeméten. Az ukrán zászló színeit megidéző növényeket úgy helyezik el, hogy azok a béke jelét formálják meg. A vállalat ezzel is szeretné kifejezni szolidaritását a háborúban érintettek felé, egyúttal állásfoglalást tenni a béke és a környezetvédelem ügye mellett.
Az idei Föld napja alkalmából a Vodafone Magyarország dolgozói önkéntes munka keretében összesen 6260 nefelejcset és árvácskát ültetnek el Kecskeméten. A kék és sárga színű virágokat úgy fogják elültetni az önkéntesek, hogy azok a béke jelét formálják meg. A Vodafone a Föld napja alkalmából szervezett akciójával elkötelezettségét fejezi ki a fenntarthatóság és a békés együttélés mellett, és teszi le voksát egy élhető jövő mellett.
A Vodafone ukrán menekülteket segítő intézkedései
Az ukrajnai háború kirobbanása óta a Vodafone Alapítvány 55 millió forinttal támogatta a segélyszervezetek munkáját, továbbá az Ukrajnában tartózkodó ügyfelei számára díjmentessé tette a roamingot, továbbá a hívás- és SMS-forgalmat, csakúgy, mint a Magyarországról Ukrajnába indított hívásokat és SMS-eket. A határátkelőhelyekre, vasútállomásokra és menekültszállókra WiFi hotspotokat és telefontöltő-állomásokat telepített a vállalat, továbbá a legfontosabb csomópontokon ideiglenes Vodafone-standokat helyezett ki, ahol díjmentes SIM-kártyákat biztosít az ukrán menekültek részére.
A Vodafone zöld intézkedései
A Vodafone mind lokális, mind csoport szinten elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és bolygónk védelmének. A Vodafone csoportszintű céljai között szerepel, hogy 2030-ra a vállalatcsoport teljes karbonlábnyomát nettó nullára csökkenti, és ezt 2040-ig a teljes beszállítói- és partnerhálózatra is kiterjeszti. A vállalat ennek érdekében 2020-ban jelentette be, hogy teljes európai működésének elektromosáram-ellátását 2021 júliusáig 100%-ban megújuló energiaforrásokból fogja fedezni – beleértve a mobil, illetve vezetékes hálózatok, az adatközpontok, a kiskereskedelmi egységek, valamint az irodák energiaigényét. Ezt a vállalást a Vodafone leányvállalatok közül Magyarország teljesítette elsőként: a magyarországi ügyfelek már 2020 októbere óta kizárólag szél- és vízenergián alapuló szolgáltatásokat élvezhetnek. Szintén a környezettudatosság jegyében tette elérhetővé a Vodafone Magyarország ügyfelei számára a környezetbarát e-SIM-et az azzal kompatibilis készülékek vásárlása esetén, a nem eSIM-kompatibilis készülékek esetében pedig 100%-ban újrahasznosított műanyagból előállított SIM-eket biztosít az ügyfeleknek. A Vodafone Magyarország 2021 szeptemberében környezetvédelmi stratégiájának részeként a több mint 400 autóból álló gépjárműflottáját elkezdte környezettudatos modellekre cserélni, ezzel tovább csökkentve környezeti lábnyomát.
Kapcsolódó cikkek
- Hogy érzi magát a Föld? – országos kreatív alkotói pályázat a Föld napja kapcsán
- Föld Napja az LG-vel
- A megnövekedett adatigényhez igazítja lakossági mobilinternet portfólióját a Vodafone
- Ismét lehet jelentkezni a Vodafone Alapítvány innovációs pályázatára
- Online útmutató, hogy jól segíthessünk
- Idősotthonoknak adományoz tableteket és okostelefonokat a Vodafone
- Idén is a legvonzóbb munkahelyek között a Vodafone
- Tudóspalánták éjszakája
- Újabb áttörés az 5G ipari felhasználásában
- A karanténidőszak alatti példamutató tevékenységéért ismerték el a Vodafone Magyarországot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.