KIFÜ: az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program
Az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program, amelynek részeként idén 100 intézmény vehet igénybe ingyenes honlapszolgáltatást – közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kedden az MTI-vel.
Azt írták, a KIFÜ által meghirdetett pályázaton minden magyarországi óvoda és bölcsőde elindulhat. A nyertesek domainnevet, tárhelyet, email-címeket, valamint a honlap használatához felkészítést is kapnak. A programra október 15-ig lehet jelentkezni.
A tájékoztatás szerint az első OkosÓvoda pályázatot 2018-ban, a Digitális Gyermekvédelmi Stratégiával összhangban hirdették meg. A stratégia arra keresett válaszokat, hogy milyen szemlélettel, milyen prioritásokkal és milyen módon minimalizálhatók az online környezet kockázatai úgy, hogy közben maximálisan kiaknázzák a digitális kultúrában rejlő lehetőségeket. A digitális hozzáférést támogató OkosÓvoda Programnak köszönhetően 2022-ig 414 óvoda és bölcsőde számára vált biztosította az ingyenesen, kész arculati elemeket tartalmazó modulokból kialakítható honlap.
A program keretében kerül sor a "DigiMini" kutatássorozatra, amelyhez a pályázaton részt vevő óvodák, az általuk beküldött adatok, valamint a gyakorlati esetek feltárásának segítségével nyújtanak támogatást. Az óvodai digitalizációt vizsgáló, nem reprezentatív felmérés célja, hogy képet alkosson az óvodás korosztály okoseszköz-használati szokásairól – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- A Network4 honlapján egy platformra került a sport és a szórakoztató tartalom
- Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban
- 2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!
- A digitalizáció soha nem érhet véget
- Forradalmi változásokat hoz a digitalizáció az élelmiszeriparban és italgyártásban is
- Várható trendek és változások az egészségügyben
- A digitalizációról tanulnak a Győri Gyerekegyetem kis hallgatói a Széchenyi-egyetemen
- Így őrizd meg a legfontosabb emlékeidet!
- A digitalizáció elengedhetetlen a fejlődésben
- A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.