Kitüntette az év informatikai újságíróját a Neumann Társaság

forrás: Prím Online, 2023. november 16. 17:39

Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Neumann után, szabadon” című konferencián. A társaság saját kitüntetései mellett idén a IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat posztumusz ítélték oda „a digitális kultúra úttörőjének”, a nemrégiben fiatalon elhunyt Szedlák Ádám újságírónak.

Neumann János 1955-ös cikke, a Can We survive technology? – Túléljük-e a technikát? – soha nem volt olyan aktuális, mint napjainkban. Ezért a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2023. november 15-én a megfontolt technooptimizmus jegyében rendezte meg éves konferenciáját. A rendezvény alatt került sor az év informatikai újságírójának járó, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az IVSZ és az Infotér közös Kovács Attila-díjának átadására. Továbbá a Neumann Társaság hagyományos díjai az IT kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak, így a Kemény János-díj, a Tarján-emlékérem, a Kalmár-díj, a Neumann-díj, az Életműdíj és a Társaságért emlékplakett is ezen a konferencián kerültek átadásra. 

 

Az év informatikai újságírója

 

A Neumann Társaság az IVSZ-szel és az Infotér Egyesülettel közösen minden évben egy hazai újságíró munkáját ismeri el a Kovács Attila számítástechnikai újságíró emléke előtt tisztelgő díjjal: az elismerést 2023-ban a közelmúltban elhunyt Szedlák Ádám szabadúszó újságírónak, számos Magyar Narancs, Forbes, és Kreatív cikk szerzőjének ítélték oda.

 

Szedlák Ádám 2008-tól 2013-ig az Origo elismert Techbázis rovatának munkatársa volt. Pályafutását az Origo után a VS.hu tudományos-technikai újságírójaként, majd kulturális rovatának vezetőjeként folytatta. Ez volt az első olyan kultrovat magyarul, amely témái közé tartozónak tekintette a digitális kultúrát. 2016-tól szabadúszóként dolgozott, írásai többek között a 24.hu-n, a Magyar Narancsban, a Forbes magazinban, a Kreatívban és a HWSW-ben is megjelentek. Szedlák Ádám a digitális kultúra meghatározó alakítója, újító szellemiségű egyénisége volt, a tudományos újságírás megkerülhetetlen alakja – emelték ki a laudációban.

 

A Neumann Társaság életműdíjasa

 

2023-ban az NJSZT Dr. Kürti Sándor üzletember és filantróp, eredeti végzettsége szerint vegyipari folyamatok automatizálására szakosodott vegyészmérnök életpályáját ismerte el Életműdíjjal. 1989-ben, testvérével, Kürti Jánossal együtt alapították meg a KÜRT Kft.-t, melyet a mágneses adattárolók javítása és adatmentés céljából hoztak létre. Kürti Sándort a Magyar Mérnökakadémia és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnökségi tagjává választották, elismerései között szerepel többek között a Széchenyi-díj is.

 

 

Az idei Neumann-díjasok

 

Az NJSZT hagyományosan évente Neumann-díjjal ismeri el azokat, akik kiemelkedő eredményeket értek el a hazai számítástechnikai kultúra kialakításában és fejlesztésében – az idei évben ketten részesültek ebben az elismerésben.

● Dr. Kató Zoltán – Szegedi Tudományegyetem, TTIK: kutatásai nemzetközi szinten elismertek a gépi látás, távérzékelés, számítógépes grafika és képfeldolgozás területén. Dr. Kató Zoltán az NJSZT Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának (KÉPAF) elnökségi tagja, korábban két cikluson keresztül elnöke is volt.

● Dr. Nemes József – Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Informatikai Kar, Műszaki Intézet: az NJSZT Vas megyei területi vezetője, emellett a társaság Robotika Szakosztályában is kiemelkedően aktív, robotika versenyszervező. Nemes József kezdeményezésére neveznek el idén Szombathelyen teret Neumann Jánosról a Neumann 120 jubileumi emlékév kapcsán.

 

Az idei Kalmár-díjasok

 

Kalmár-díjban azok a tagok részesülnek, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén kimagasló eredményeket értek el.

● Dr. Gál Zoltán – egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Informatikai Kar: főbb kutatási területei a szuperszámítógépek, nagysebességű lokális és városi hálózatok, azok menedzsmentje, optimalizálása és párhuzamos architektúrák. Fontos szerepet vállalt a Nyíregyházi Főiskola és a debreceni egyetemi hálózat kiépítésében. Rendszeres előadója a Networkshop konferenciáknak és a Neumann Kongresszusoknak.

● Prof. Dr. Szénási Sándor – tanszékvezető, Óbudai Egyetem: az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának egyetemi tanára, a Szoftverfejlesztés és Mesterséges Intelligencia Intézeti Tanszék vezetője. Több mint 20 éves felsőoktatási tapasztalatait főként programozási nyelvek, algoritmuselmélet oktatásában szerezte meg. Az NJSZT HPC Szakosztály alapító tagja.

 

 

 

Az idei Kemény János-díjasok

 

Kemény János az amerikai Dartmouth College professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. A róla elnevezett díjjal a Neumann Társaság azokat a 35 éven aluli fiatalokat ismeri el, akik az informatikához kötődően ígéretes tudományos eredményeket értek el.

● Dr. Bognár Gergő – ELTE Informatikai Kar Numerikus Analízis Tanszékének adjunktusa: doktori tanulmányainak megkezdése óta folyamatos és eredményes kutatómunkát végez. Eddig 14 publikációja jelent meg, amelyekre 79 hivatkozás történt. Tevékenysége példaként szolgálhat a fiatal informatikusok számára.

● Dr. Odry Ákos – Szegedi Tudományegyetem: kutatómunkáját 2015 óta aktívan folytatja, fő kutatási területe a robusztus szenzorfúziós módszerek alkalmazása mobil robotok lokalizációjában. A publikált tanulmányai új módszereket mutatnak be a külső zavarások mérésére, és javasolják a mérési módszerek beépítését adaptív állapotbecslő keretrendszerbe, mesterséges intelligencia módszerek alkalmazásával. 2020 óta tagja a Magyar Fuzzy Társaságnak, míg 2021 óta titkári szerepet tölt be az MFT-ben.

● Dr. Tiba Attila – Debreceni Egyetem: jelenlegi kutatási területei a digitális képfeldolgozás, gépi tanulás és nagy mennyiségű adat feldolgozása. Számos aktuális problémával foglalkozik, és releváns kutatói munkát végez. Ezen túlmenően aktív a tudományszervezés terén is. TDK témavezetőként kiemelkedő szerepet vállal a fiatal kutatók fejlődésében, és lelkesen támogatja a hallgatók Tudományos Diákköri (TDK) szereplését.

 

 

A Tarján-emlékérem idei díjazottjai

 

A társaság a hazai számítástechnika egyik úttörőjéről, Tarján Rezsőről elnevezett Tarján-díjjal az informatika oktatásában, népszerűsítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket díjazza.

● Abán Csaba – Baptista Pedagógiai Intézet: Az NJSZT Robotika Szakosztály alelnöke, évek óta a Neumann Társasághoz kötődő Magyar Ifjúsági Robot Kupa budapesti ligáinak szervezője, és emellett kiemelkedő eredményeket elérő felkészítőtanár. Diákjai töretlenül nyernek jelentős díjakat, ezzel erősítve Magyarország hírnevét a RoboCupJunior világversenyen.

● Görbe László – Piarista Rend Magyar Tartománya: több évig volt a Budapesti Piarista Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium igazgatója. Nevéhez fűződik az első magyar középiskolai informatikatanárról, Kovács Mihály életéről írt monográfia, amely hozzájárult ahhoz, hogy Kovács Mihály nemcsak a piarista pedagógiában, de a magyar informatikatörténetben is elfoglalja az őt megillető helyet.

● Nikházy László – ELTE Informatikai Kar: a teljes magyar informatikai diákolimpiai csapatot tanította, készítette fel a válogatóversenyre, a különböző nemzetközi olimpiákra, nemzetközi megmérettetésekre. Kiemelkedő tagja volt a hazai rendezésű 2023-as IOI Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szakmai vezetésének, az ő vezetésével összeállt csapat beüzemelte, kitapasztalta és tesztelte a nemzetközi informatikai diákolimpiákon használt értékelő szoftvert. Részt vesz az NJSZT által szervezett versenyek feladatainak kitalálásában, a tesztadatok elkészítésében és lektorálásában.

 

Társaságért emlékplakett

 

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az emlékplakettel kiemelkedő munkát végző munkatársak több éves áldozatos munkájának elismerését fejezi ki.

● Dettai Eleonóra – könyvtáros, Neumann Társaság Informatikatörténeti Fórum projekttitkár: tevékenységével jelentősen hozzájárul az Informatikatörténeti Adattár (itf.njszt.hu) virtuális gyűjtemény fejlesztéséhez és naprakészen tartásához.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36