Digitális fókuszú nemzetközi vezetőképzőt szervez nőknek a Huawei

forrás: Prím Online, 2024. április 3. 14:48

Évtizedekre van még Európa a nemek közötti teljes egyenlőségtől a Világgazdasági Fórum legutóbbi, nemi egyenlőtlenségeket vizsgáló jelentése szerint. A többi között továbbra is markáns a különbség a munkaerőpiacon, ahol a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai területen dolgozó nők aránya még az egyharmadot sem éri el. 

Még nagyobb a szakadék a vezetői szinteken: a tudományos és mérnöki szakmákban felsővezetőként dolgozó nők aránya csupán 12,4 százalék. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében szervezi meg a Huawei Technologies az Európai Vezetői Akadémia egyhetes, intenzív képzését, amelyre április 30-ig lehet jelentkezni. A résztvevők valamennyi költségét fedezik. 

 

Bár Európa a világ régiói közül legelöl, 76,3 százalékon áll a nemek közötti egyenlőség terén, a Világgazdasági Fórum nemi egyenlőtlenségeket vizsgáló legutóbbi jelentése szerint legalább további 67 évbe telhet, hogy elérje a teljes egyenlőséget. Különösen látványos a különbség a munkaerőpiacon, ahol a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) foglalkozások terén leginkább alulreprezentáltak a nők. A felmérés szerint ezeken a területeken a nők csak a dolgozók mindössze 29,2 százalékát teszik ki, míg az egyéb területen csaknem a felét (49,3 százalékot). Ráadásul az utánpótlásuk is kihívás. 

 

Holott a nők nagyobb arányú bevonása a STEM-szakmákba jelentős gazdasági előnyökkel járhatna. A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (European Institute for Gender Equality) szerint a nemek közötti különbségek csökkentése a nők foglalkoztatásával a tudományos és mérnöki területeken további 1,2 millió munkahely létrehozását eredményezheti. A nagyobb munkaerő-állomány várhatóan termelékenyebb lesz, ami fellendíti a gazdaságot, és hozzájárul az egy főre jutó GDP növekedéséhez. 

 

 

A férfi vezetők továbbra is túlsúlyban vannak az összes iparágban

 

További problémát jelent, hogy a karrierlétrán felfelé haladva, a felsővezetői szinteken drasztikusan mind kevesebb a nők aránya. Az igazgatói, alelnöki vagy hasonló szintű vezetői pozíciókban 2023-ban csupán 32,2 százalék volt nő. A férfi vezetők az összes iparágban túlsúlyban vannak, ám ez az egyenlőtlenség még inkább kiütközik a természettudományos és mérnöki területeken, ahol a nők aránya a magasabb beosztásokban már a negyedére csökken, míg a cégvezetői vagy vezérigazgatói pozíciókban az arányuk csupán 12,4 százalék.

 

Magas szintű intenzív képzés női vezetőknek

 

A nemek közötti egyenlőség elérése érdekében számos kezdeményezés indult világszerte. Ezzel a céllal hozta létre a Huawei Technologies is az Európai Vezetői Akadémiát (European Leadership Academy), amely idén nyáron már negyedszerre rendezi meg a „Női vezetők a digitális korban” nevű intenzív képzését. A programot július 21-26. között tartják Varsóban, világszínvonalú szakértők, mentorok részvételével. A képzés moduljai számos fontos témát érintenek, a többi között a vezetői készségeket, a mesterséges intelligencia etikáját, a nyilvános beszéd tartását, az új technológiákat és a fenntarthatóságot, vállalkozási ismereteket, a nyitott innovációt, a globális együttműködést, a kiberbiztonságot és a projektmenedzsmentet. A képzés célja, hogy csökkentse a nemek közötti szakadékot, és biztosítsa a nőknek a lehetőséget, hogy vezető szerepet tölthessenek be Európa digitális jövőjében. 

 

Az üzleti vezetőkből, akadémikusokból, politikai döntéshozókból és a civil szféra képviselőiből álló független zsűri választja ki azt a 29 résztvevőt, akik a teljes költséget fedező ösztöndíjra jogosultak. A jelentkezéseket április 30-ig lehet benyújtani az Európai Vezetői Akadémia honlapján: https://www.europeanleadershipacademy.eu 

 

A jövő tehetségeinek támogatása

 

A Huawei elkötelezetten támogatja a nőket az informatikai és mérnöki területeken. A Women in Tech országos szintű program keretében 2022-ben 72 fiatal lány vehetett részt pályaorientációs workshopokon, amelyeket négy különböző helyszínen szerveztek az országban. Emellett a vállalat 2014-ben indult Seeds for the Future programjának keretében 75 hallgató kínai tanulmányi útját támogatta, és további 600 egyetemista vett részt online infokommunikációs képzésekben a cégnek köszönhetően. A Huawei a hazai mérnök tehetségek számára eddig összesen 500 millió forint támogatást nyújtott.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36