Megjelent az első megapixeles kamerával felszerelt mobil
A készüléket a szintén japán Sharp gyártja, és a héten mindössze 300 darab kerül belőle forgalomba Tókióban, és a japán fővárost környező városokban. A készülék ára a J-Phone akciós kínálatában 169 dollár (19800 jen). Az 1 megapixeles digitális kamerával rendelkező mobil a jövő héttől nagyobb mennyiségben is elérhető lesz a vásárlók számára Japán egész területén.
A J-Phone, amely a világ legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójaként ismert Vodafone csoport tagja, Japán harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója az NTT DoCoMo, és a KDDI mögött. A három társaság már jó ideje harcot folytatott az első megapixeles kameramobil kiadásáért, amely végre megfelelő minőségű felvételt tud készíteni egy hagyományos fotóval egyező méretű papírképhez.
Az első beépített digitális kamerával rendelkező mobiltelefont még 2000 végén adta ki a J-Phone. A kameramobilok azóta óriási sikert arattak a felkelő nap országában, és új életet leheltek a telítetté vált piacba. Japánban jelenleg minden tíz mobiltelefonból három rendelkezik beépített digitális kamerával.
A rivális NTT DoCoMo az elkövetkező hónapokban három 1 megapixeles felbontású kameramobilt is kiad Japánban, amelyeket a Fujitsu, a Sony Ericsson, és a Sharp cégek fognak gyártani.
Kapcsolódó cikkek
- Sharp ultravékony fényképező modul mobiltelefonok számára
- Mélységélesség-szenzoron dolgozik a DxO Labs és a MagnaChip
- Mini teleoptika mobiltelefonokba
- Sharp mobilkamera 3-szoros optikai zoommal
- Új képérzékelő lapka vékonyabb mobiltelefonokhoz
- Augusztustól lesz kapható az 5 megapixeles kamerás LG KG920
- A Művészetek Völgyében is várják a mobilfilmeket a Nokia Mobiltelefon Filmfesztiválra
- A most érkező Nokia N93-mal más élmény a filmezés
- Finomítások a Logitech Mobile Pro Headset mikrofonos fejhallgatóján
- Az mp3 lejátszók és a videokamerák végét jósolja a Nokia
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.