Internet, 2003 I. negyedév - 7 milliárd forint, egymilliárd perc
A KSH adatai szerint 2003 március végén 585 ezer ISDN-vonal volt üzemben, 63 ezerrel több, mint egy évvel korábban: az idén az első negyedévben 10 ezerrel nőtt ezen vonalak száma. Az analóg vonalak száma egy év alatt 160 ezerrel, az első negyedévben 35 ezerrel csökkent, így a száz lakosra jutó előfizetések száma 35,9-re mérséklődött az előző negyedév végi 36,2-ről, illetve a 2002 I. negyedévi 36,8-ról.
Az idén január-márciusban 31,5 százalékkal nőtt 2002 első negyedévéhez képest a mobil-előfizetések száma: az új ügyfelek 95,6 százaléka a feltöltő kártyát (pre-paid) választotta. A feltöltő kártyás ügyfelek aránya a negyedév végére 78,6 százalékra nőtt, a száz lakosra jutó mobil-előfizetők száma pedig a tavalyi első negyedév végi 53,1-ről 69,8-ra emelkedett.
A vezetékes telefonokról az első negyedévben 833 millió hívást indítottak, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vezetékes hálózatokból indított hívások összes időtartama 2,142 milliárd perc volt, 27,1 százalékkal kevesebb a bázishoz képest. A KSH adatai szerint mobilkészülékekről 1,068 milliárd hívást indítottak, 10,9 százalékkal többet, mint az elmúlt év első negyedévében. A mobilkészülékekről indított hívások időtartama 20,1 százalékkal 1,34 milliárd percre emelkedett. A vezetékes hívások átlagos időtartama az első negyedévben 2,6 perc, míg a mobiloké átlagosan 1,3 perc volt.
Az idei év első negyedévében 67 internetszolgáltató működött Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 59-cel. Az első negyedév végén az 503 ezer előfizető 67 százaléka választotta a legalacsonyabb díjszabású modemes-telefonvonali (dial-up) csatlakozási lehetőséget, és az előfizetők mindössze 6 százaléka csatlakozott az internethez ISDN-vonalakon.
Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel az első negyedévben meghaladta a 7 milliárd forintot, ami 68 százalékkal haladta meg a 2002 első negyedévit, és 19 százalékkal az előző negyedévit. Az első negyedévben a 369 ezer kapcsoltvonali előfizető 43 millió internetkapcsolatot létesített, amelyek összes időtartama meghaladta az egymilliárd percet: egy kapcsoltvonali előfizető naponta átlagosan 1,4 kapcsolatot létesített, és 31 percet internezett az első negyedévben.
Kapcsolódó cikkek
- Májusban tovább nőtt a szélessávú előfizetések száma
- 2,3 milliárd emberé a 3 milliárd mobil-előfizetés
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Bővült a széles sávú internetezők tábora
- KSH: Tovább nőtt a szélessávú internet-előfizetők tábora
- KSH: előretör a mobiltávközlés és a szélessávú internet
- Júniusban csökkent a telefonvonalak és nőtt az ADSL-hozzáférések száma
- Kevesebb telefonvonal, több ADSL-hozzáférés
- 19 ezerrel csökkent a vezetékes telefonvonalak száma
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.