Tőzsdehírek,időjárásjelentés,üzenetküldés a Microsoft SPOT karóráival
A kereskedelmi forgalomban az év végi ünnepeket megelőzően debütáló SPOT karórák előreláthatólag hat-nyolc különböző változatban lesznek kaphatók, még pedig 150-300 dollár közötti árakon. Chris Schneider, a Microsoft SPOT technológiai csoport programmenedzsere elmondta, hogy a SPOT órák leendő tulajdonosainak lehetőségük nyílik majd arra, hogy lényegében bárhol és bármikor hozzáférjenek a legfrissebb hírekhez, közlekedési információkhoz, időjárás előrejelzésekhez, tőzsdei árfolyamokhoz, vagy éppen étterem jegyzékekhez.
Schneider ezenkívül felhívta a figyelmet arra, hogy a SPOT karórák segítségével az MSN Messenger-féle azonnali üzenetküldési szolgáltatást is igénybe lehet majd venni, ezenkívül pedig akár az Outlookban tárolt találkozókat is át lehet majd másolni rájuk. Az MSN Direct szolgáltatás egyébként a karóra kijelzője adottságainak megfelelően nagyrészt karakteralapú lesz, grafikus jelzésekkel pedig leginkább csak az időjárás-jelentések kapcsán lehet majd találkozni. Tény, hogy a SPOT karórák használata nem helyettesíti majd például az újságolvasást, azonban ezek az eszközök arra mindenképpen alkalmasak, hogy segítségével az emberek kisebb-nagyobb információmorzsákhoz juthassanak - nyilatkozta Schneider.
Elemzők szerint a Microsoft SPOT víziójának szerves részét képező új generációs karórák várhatóan nagy népszerűségre tesznek majd szert a vásárlók körében, és amennyiben a gyártók (Citizen, Fossil, Suunto) nem gondoskodnak megfelelő mennyiségű SPOT karóráról, azokból idén decemberben gyorsan hiánycikk lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Augusztusban érkezik Európába az Xbox 360 Elite
- 11 hibát javít a Microsoft frissítőcsomag
- A Microsoft legújabb vezeték nélküli technológiái
- MSN: online nézettségi rekord a Live Earth koncerttel
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újfajta lézerrel 100-szor gyorsabbak lehetnek a merevlemezek
- Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
- Megjelent Microsoft Natural Ergonomic Desktop 7000
- "Új frontvonal": megújult a mobil MSN
- A Microsoft bejelentette a Windows Live magyar verzióját
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.