A Linux veszélyt jelent a Microsoftra a kisvállalkozások körében
Még baljósabb jel lehet a Microsoft számára, hogy a Jupiter Research piackutató cég álta megkérdezett vállalkozások 52 százaléka szerint a szoftveróriás elsősorban saját érdekeire koncentrál szoftverei kifejlesztése, illetve a licenszfeltételek kialakítása közben, és nem az ügyfelek elvárásaira. Alig 4,4 százalék véli úgy, hogy a Microsoft számára a felhasználók elégedettsége a fontosabb.
A Jupiter szerint a kis- és középvállalkozások ráadásul elsősorban az ár alapján választják ki a szoftvereket, és nem mutatnak számottevő márkahűséget. "Ez a szegmens rendkívül megosztott" - mondta Joe Wilcox, a Jupiter egyik elemzője hozzátéve hogy a piac ezen területén a Microsoft részesedésre viszonylag kicsi.
"A kis- és középvállalkozások piaca hasonló jellemzőket mutat, mint a fogyasztói szegmens. Egyre erősebben érezhető a tendencia, amely szerint a felhasználók váltani szeretnének" - mondta Wilcox.
A Microsoft szerint a Microsoft Office egyértelmű előnyökkel szolgál a kis- és középvállalkozások számára. A társaság egyébként a közelmúltban jelentette be, hogy az elkövetkező egy évben mintegy 2 milliárd dollárt szán a szegmens megnyerésére.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Csak a Linux-kernel 42 Microsoft-szabadalmat sért
- Saját Linux-alapú szoftvert fejleszt a Palm
- A HSBC bank is kihasználja a Novell-Microsoft megállapodás előnyeit
- Microsoft-Novell: újabb részletek a műszaki megállapodásról
- Ingyenesen letölthető a Virtual PC 2007
- Újabb három vállalat részesül a Microsoft és a Novell együttműködésének előnyeiből
- A Novell ismerteti a Microsofttal kötött megállapodás részleteit
- Újabb részletek: Szabadalmi megegyezést is bejelentett a Microsoft és a Novell
- Együttműködési megállapodásra készül a Microsoft és a Novell a Windows és a Linux összekapcsolásáról
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.