Nagy-Britanniában törvények tiltják a spam-et
A brit kormány csütörtökön egy olyan törvénytervezetet fogadott el,
amely az internetezők és mobiltelefon-felhasználók védelmét célozza a
mostanában egyre nagyobb tömegben érkező kéretlen reklám e-mailek,
illetve SMS-ek ellen.
Az új törvény azonban csak a magánfelhasználók számára küldött kéretlen üzenetekre vonatkozik, és nem tiltja a társaságok közötti, üzleti célú üzenetküldést. A törvény hatályba lépését követően is szabad lesz kéretlen, üzleti célú üzenetet küldeni minden olyan e-mail címre, amely egyértelműen egy társaság üzleti jellegű postafiókja.
A brit Kereskedelmi és Iparügyi Minisztérium közleménye szerint a törvény nem gátolja a tisztességes, cégek közötti kommunikációt. Stephen Timms elektronikus kereskedelmi miniszter szerint a törvény egy igen fontos lépés a kormány részéről az egyre inkább terjedő spam elleni küzdelemben. "Úgy vélem, az új törvény hatásos módszer lesz az EU-n belüli spam megfékezésére" - mondta Timms hozzátéve, hogy mindez azonban még nem jelent teljes megoldást a problémára.
Az Európai Unió direktívája az amerikai törvénytervezetekkel ellentétben nem a lejelentkezési lehetőséget támogatja, hanem a kötelező feljelentkezési feltételt tartja a hatásos megoldásnak a problémára. Egyes szakértők szerint az amerikai megközelítés gyakorlatilag törvényessé tenné a kéretlen üzleti célú e-maileket, a kötelezően előírt leiratkozási lehetőség pedig csak arra lenne jó, hogy megerősítse az adott postafiók létezését a spam küldők számára.
Kapcsolódó cikkek
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Őrizetben a spamkirály - akár 65 évet is kaphat!
- Közelebb került az uniós roamingegyezség
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- Magasabbra vennék a roamingdíj-plafont az EU tagállamok
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.