Microsoft: képtelenség lépést tartani az alvilággal

Tóth Kristóf, 2003. december 7. 10:39
A számítógépes vírusok készítői, illetve a szoftverkalózok még mindig egy lépéssel előrébb járnak, mint a hatóságok, és ez ebben az esztendőben a világgazdaságnak megközelítőleg 13 milliárd dollárjába került - nyilatkozta a napokban a Microsoft egyik vezetője.
David Finn, a Microsoft európai, közel-keleti és afrikai digitális integritás részlegének igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a számítógépes bűnözés gócpontjai az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából szépen lassan Paraguayba, Kolumbiába és Ukrajnába tevődnek át. Emellett természetesen Ázsiában is él és virágzik a PC-s alvilág, még pedig elsősorban a következő országokban: Vietnám, Makaó, Myanmar, Indonézia, Malájzia, Thaiföld. "Képtelenek vagyunk lépést tartani az alvilággal, a számítógépes bűnözők előnye ráadásul nem is kevés. Sajnos közülük csak nagyon kevesen kerülnek börtönbe" - mondta Finn.

A Business Week üzleti lap adataira hivatkozva Finn elmondta, hogy a Blasterhez, illetve a Sobighoz hasonló férgek évente több milliárd dollárnyi kárt okoznak azzal, hogy kiiktatják a működésből az egyes számítógépes rendszereket, illetve, hogy komoly extra forgalommal terhelik le az internetet. Egyes felmérések szerint a nagyobb vállalatok világszerte évente mintegy 3,8 milliárd dollárt fordítanak arra, hogy számítógépeiket megvédjék a különböző vírusok támadásaitól.

Finn szerint sem a jogi szakemberek, sem a bűnüldöző szervek nem képesek megfelelően fellépni a számítógépes bűnözők ellen, akik évről évre egyre nagyobb károkat okoznak. Összehasonlításképp, míg két évvel ezelőtt mintegy 1,75 millió darab hamisított Microsoft szoftvert találtak a hatóságok, addig az idei esztendőben már több mint négymilliót, és semmi remény nincs arra, hogy a közeljövőben változna ez a szomorú tendencia. Feltételezések szerint a szoftverek hamisításával foglalkozók körülbelül 900 százalékos haszonkulccsal dolgoznak, vagyis ezek alapján elmondható, hogy sokkal inkább érdemesebb ezzel, mintsem például kokain kereskedelemmel foglalkozni.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52