Printercégeket vett a Kodak
Hûvös Imre, 2004. március 15. 21:04
Az Eastman Kodak komolyan gondolja, hogy minden erejét a digitális
megjelenésre fordítja. Nemrég megvett két nyomtatócéget a Heidelberger
Druckmaschinentől. Az egyik cég, a NexPress Solutions 50 százaléka már
Kodak tulajdon volt, a másik, a NexPress, teljesen a Heidelbergé.
A NexPress specialitása a színes felvételeket on-line készítő berendezések gyártása. A kérésre neten elküldött felvételek kinyomtatását és házhozszállítását már néhány hete, más cégek bázisán, több európai országban meg is kezdte a Kodak. Az év elején birtokukba került a nagy sebességű tintasugaras nyomtatással foglalkozó Scitex Digital Printing. A továbbiakban meg fogják venni a Heidelberg Digitalt is, amelyik fekete-fehér nyomtatókat gyárt. A digitális nyomtatási üzlet éves forgalma 17 milliárd dollár, ebből a tortából akarnak egy szeletet.
A cég nyilatkozata szerint a vásárlások 2004 végéig jelentéktelenül, 175 millió dollárral növelik csak meg a cég bevételét, de 2007-ig komoly növekedésre számítanak.
A most megvásárolt két cég 2000 embert foglalkoztat. Az üzlet nem igényli a részvényesek hozzájárulását, de hivatalos engedély kell hozzá, amit május végéig remélnek megkapni.

Kulcsszavak: Kodak
Kapcsolódó cikkek
- Vaku nélkül is lát a sötétben az új Kodak szenzor
- Hat új fényképezőgépet jelentett be a Kodak
- Lézer azonosítóval a borhamisítás ellen
- Kodak EasyShare Z612, 6 megapixeles szuperzoom
- Négy új Kodak fényképezőgép
- Kereszt-licencelési megállapodás zárja le a Sony-Kodak pert
- Négy új Kodak digitális kamera
- Bluetooth kapcsolatot kapott a Kodak egyedülálló kétlencsés kamerája
- Extra tartós Kodak CD-k és DVD-k 24 karátos aranyréteggel
- Kodak: dokumentum-megosztás egyszerűen
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59