Az e-Europa sikere a befektetéseken múlik
Bárányné Sülle Gabriella elmondta, hogy a távközlési piacon a növekedést a szabályozás mellett hosszú távon a műszaki fejlesztés teszi lehetővé: így például az, hogy minél nagyobb sebességű legyen az adatátvitel.
Az igazgató a távközlés egyik szegmenséről, az internetről elmondta, hogy az elektronikus kereskedelem akkor tud fejlődni, ha megvalósulnak azok a reformok, amelyek lehetővé teszik a hitelesebb és biztonságosabb használatot, valamint kellően szabályozzák a szolgáltatói adatkezelést, illetve a magánélet védelmét. Hozzátette: a probléma jelentősségét mutatja, hogy ma már az elektronikus üzenetek kétharmada kéretlenül érkezik meg egy-egy címre, és ez lassan már-már befolyásolja az internetes üzletmenetet is.
Bárányné Sülle Gabriella úgy vélte, hogy az internet terjedését alapvetően generálják a társadalmi és kommunikációs igények. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az emberek minden esetben a mobilitást választják akkor, ha ezt megtehetik, azért, mert például a mobiltelefonok használata sokkal könnyebbé teszi a mindennapi életben a kapcsolattartást.
Az igazgató az előfizetők magatartásával kapcsolatban elmondta azt is, hogy a felhasználók nagyon költségérzékenyek. Ennek alátámasztására elmondta, hogy amikor Ausztriában 1999-ben reformot hajtottak végre a távközlési piacon, akkor a felhasználók minden esetben kihasználták költségcsökkentési lehetőségeiket. Így két év alatt összesen 3 millió eurót takarítottak meg. Kifejtette: az osztrákok ezt úgy élték meg, mintha egy nagyobb adóreformot valósítottak volna meg az országban.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Folytatja az EU a német távközlési törvény miatt jogsértési eljárást
- Gyorsul Európa digitális forradalma
- NETWORKSHOP 2007 - Informatikai konferencia
- Brüsszel szerint fogyasztói szemmel javul a távközlési helyzet az EU-ban
- Az európaiak hetente 11 órát interneteznek
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.