KPN: Az eredmény nőtt, a bevétel csökkent
A távközlési csoportnak tavaly 2,731 milliárd euró adózott eredménye volt. A nagy nyereségre tekintettel, 2000 óta először, tavalyról már osztalékot ajánlott: részvényenként 0,12 eurót, és további 0,13 eurót adójóváírás miatt.
Egyszeri tételek nélkül a tavalyi adózott eredmény 655 millió euró volt a 2002-es 163 millió eurós veszteség után. Az üzemi eredmény (EBIT) 52,4 százalékkal 2,461 milliárd euróra nőtt, a pénzforgalmi többlet (EBITDA) 13,2 százalékkal 4,958 milliárd euróra gyarapodott tavaly. A forgalom tavaly 39 millió euróval, azaz 0,3 százalékkal 12,209 milliárd euróra nőtt.
A KPN 2001-ben az összeomlás szélén állt a nemzetközi terjeszkedés és az UMTS-koncessziók költségei miatt jelentősre nőtt adóssága következtében, de azóta komoly létszámcsökkentést hajtott végre, 2001 őszén 5 milliárd euróért új részvényeket bocsátott ki, és megkezdte a nem stratégiainak ítélt részesedései eladását, elsősorban Közép-Európában, az adósság csökkentése végett.
A KPN május elején jelentette be, hogy elvi megállapodásra jutott magyarországi távközlési üzletágának eladásáról a HTCC-nek. Az Egyesült Államokban bejegyzett Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) szeptember végén közölte, hogy megállapodásra jutott a PanTel további két részvényesével is, azok 24,9 százalékos részesedésének kivásárlásáról. Ezzel a HTCC-nak gyakorlatilag 100 százalékos tulajdona lesz a magyarországi PanTel Rt., miután korábban a HTCC már annak 75,1 százalékát megszerezte a KPN-től. A tranzakció zárása az év végével várható.
A KPN, sok egyéb között már korábban, 2001-ben eladta a magyar Pannon GSM 44,7 százalékát is, becslések szerint 715 millió euróért.
Kapcsolódó cikkek
- A KPN tavalyi éve: csökkent a profit
- A KPN harmadik negyedéve: a vártnál kevésbé csökkent a profit
- Cáfolják a 20 milliárd eurós Telefónica-KPN fúziót
- A KPN bekebelezi a Telfortot
- A KPN első negyedéve: csökkent a profit a verseny miatt
- 450 ezer eurós bírság a holland KPN-nek
- A KPN már nem érdeklődik a lengyel mobilpiac iránt
- A vártnál nagyobb nyereség a KPN-nél
- A KPN újabb részvény-visszavásárlást hirdetett
- Magasabb a vártnál a KPN profitja
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.