Analógok végnapjai
Canon digitális napok
Változás lesz a Canon értékesítési stratégiájában is, mivel a cég ma már termékértékesítés helyett komplett megoldásokat kínál, az úgynevezett integrált szolgáltatások között megtalálhatók a Microsoft és az Adobe azon szoftverei, amelyek támogatják a Canon-termékek képességeinek százszázalékos kihasználhatóságát, sőt a Hewlett-Packard csatlakozó rendszerei is szerepelnek az ajánlati listán. A középtávú tervek szerint 2002-re a Canon olyan kereskedőházzá alakul Európában, amelyben tíz termék közül kilenc már nem a japán cég piros betűs emblémáját viseli. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a cég leállna a fejlesztésekkel.
Dr. Leo Hauer, a Canon közép-kelet-európai elnöke kérdésünkre elmondta, hogy jelenlegi fejlesztéseik elsősorban a multimédiás termékekre irányulnak; ennek fontos részterülete az a Toshibával közösen megvalósított projekt, amelynek eredményeként lapos képernyős megjelenítővel, illetve televízióval kívánnak megjelenni a piacon. A nyomtatók és másológépek szegmensében pedig olyan fejlesztéseket végeznek, amelyekkel a szoftveres kiszolgálást helyezik előtérbe, végeredményben a dokumentumkezelési menedzsment eddiginél sokkal fejlettebb fokát kínálhatják majd a felhasználóknak. A Canon egyébként a világ egyik leginnovatívabb cége, 1994 óta minden évben a második legtöbb szabadalmat jelentette be az Egyesült Államokban, többet csak az IBM regisztráltatott. Tavaly közel 1,7 milliárd dollárt költöttek fejlesztésre, aminek eredményeként összesen 1928 szabadalmat jegyeztettek be a tengerentúlon.
A Canon filozófiájához tartozik, hogy a termelést igyekszik az értékesítési piachoz földrajzilag legközelebb eső területre telepíteni, ezért az utolsó 25 évben négy gyárat hozott létre Nyugat-Európában - ezekben az üzemekben másolók és nyomtatók készülnek. Mint elhangzott, a közelmúltban Magyarországon járt a Canon elnöke, és a látogatás egyik célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen lehetősége van annak, hogy vegyes vállalati vagy külföldi tulajdonban lévő vállalkozás keretében gyártóüzemet létesítsenek Magyarországon. Leo Hauer nem árult el részleteket arról, hogy az esetleg létesítendő üzemben milyen jellegű tevékenységet (alkatrészgyártás, összeszerelő üzem) terveznek, de elmondta, hogy mindenképpen a beruházási szándékot erősíti az a tény, hogy Magyarország az Európai Unióba való belépés küszöbén áll.
A Canon ringbe száll a digitális eszközök legdinamikusabban fejlődő területén, a digitális képrögzítésben is. Továbbá fontos pozíciót harcolt ki a digitális fényképezés és mozgóképrögzítés szegmensében - bár a konkurensek az utóbbi időben nagyobb lépésekkel haladnak előre, a japán cég kitűzött célja egyértelműen a dobogós helyezés.
Kapcsolódó cikkek
- Canon 5D és 30D friss szoftverfrissítés
- Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre
- A román IT-piac 2010-ig évente várhatóan 12-13 százalékkal nő
- Canon Digital IXUS 970 IS: 5x optikai zoom és képstabilizátor
- Új kompakt Canon IXUS fényképezőgépek
- Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a GKM
- Gates: több külföldi szakemberre van szükség az USA-ban
- 2008-ban is a noteszgépek hajtják előre a PC-piacot
- Magyar cégek: Négyszáz tárgyalás a CEBIT-en
- 11 millió mobil-előfizető
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).