Az IHM szerint az EU bizottság helytelenül értelmezte a távközlés magyar szabályait

MTI Sajtóadatbank, 2005. július 11. 09:05
Az IHM szerint a szabályozás helytelen értelmezéséből fakad az Európai Bizottság sajtólevele, amelyben a távközlés területén kifogásolta, hogy "csak az egyetemes szolgáltatás valamennyi elemét nyújtani képes vállalkozások" vehetnek részt az egyetemes szolgáltató kijelölési eljárásában.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárca részletes álláspontját a bizottság hivatalos értesítő levelének megismerését követően alakítja ki. Az IHM szabályozásának célja, hogy Magyarországon a fogyasztóknak az egyetemes szolgáltatás mindenütt ugyanolyan minőségű alapszolgáltatást biztosítson, éljenek akár egy kis faluban vagy a fővárosban - fogalmaz a közlemény.

Az Európai Bizottság csütörtökön küldött figyelmeztető levelet tizenegy EU-tagállamnak, köztük Magyarországnak azért, mert nem tartják be az elektronikus kommunikáció, ezen belül a távközlés európai uniós szabályait.

Az Európai Bizottság sajtólevele - az IHM közleménye szerint - Magyarország esetében arra mutat rá, hogy helytelen, ha csak az egyetemes szolgáltatás valamennyi elemét nyújtani képes vállalkozások vehetnek részt az egyetemes szolgáltatás kijelölési eljárásában. Így abból ki lennének rekesztve azok a vállalkozások, amelyek képesek volnának akár a szolgáltatásnak csak egyik vagy másik elemét hatékonyan nyújtani.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium viszont úgy véli, hogy a bizottság helytelenül értelmezi az egységes hírközlési törvény ide vonatkozó rendelkezését. Ennek a rendelkezésnek az alanya ugyanis nem az egyetemes szolgáltató, hanem maga a szolgáltatás, amelynek nyújtását az ország egész területén biztosítani kell. Azt pedig, hogy valamely földrajzi területen azt egy vállalkozó egyedül, vagy más vállalkozókkal közösen nyújtja, nem korlátozzák a jogszabályok.

A Minisztérium az egyetemes szolgáltatók kijelölése végett 2004. március 16-án két országos napilapban és a honlapján is közzétett ajánlati felhívásában ennek megfelelően kifejezetten lehetőséget biztosított arra, hogy több ajánlattevő közösen tegyen ajánlatot - teszi hozzá a hírközlési tárca közleménye.
Kulcsszavak: távközlés jog EU IHM

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox

Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát. 

2024. május 21. 20:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52