SZDSZ: javultak Magyarország informatikai és távközlési mutatói az OECD szerint
Jelentős előrelépés tapasztalható a szélessávú internet elterjedésében, az összes internet-előfizetés 50 százalékát már ez teszi ki, ugyanakkor Magyarország ötödik helyével még elmarad az élmezőnytől - mondta.
Közölte: a fejlődés jele az is, hogy év végére 2.500 településen lesz internet-kapcsolattal ellátott iskola, amely ötször annyi mint az előző ciklus idején volt. A kormányzati ciklus végére az országban és a határokon túl több mint 3.000-re nő az e-Magyarország pontok száma.
Kovács Kálmán informatikai miniszter elmondta, az informatika részaránya a nemzetgazdaságon belül olyan magas, hogy OECD-jelentés Magyarországot a negyedik helyre sorolja a legfejlettebb 30 országot rangsoroló listán.
A távközlési berendezések exportjában Magyarország a második helyen áll Finnország után - közölte. Hozzátette: a teljes exporton belül ez a terület meghaladja a 14 százalékot, ami tízszer több, mint 1996-ban.
A miniszter kitért arra is, hogy Magyarországon a szélessávú internet gyorsabban fejlődik, mint ahogy elterjedt a mobiltelefon-szolgáltatás, így az ország ezen a területen is hamarosan az élvonalba kerül. Várhatóan 2006 közepére a szolgáltatás ára a 20 eurós uniós átlagra csökken - mondta.
Beszélt arról is, hogy a jövőben Magyarországnak az elektronikus szolgáltatásokra épülő állam kialakításában kell előre lépnie. Kilencszáz településen jövő januártól, az országos állami intézményekben 2007 elejétől pedig az önkormányzatokban vezetik be fokozatosan az elektronikus szolgáltatásokat - mondta.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- Új generációs bérelt vonal az Externettől
- 300 millió szélessávú internetező világszerte
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- 122 millió európai az interneten
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Növekvő net-populáció egész Európában
- A britek neteznek a legtöbbet
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.