Budapesten tárgyaltak az európai hírközlési szabályozók

forrás Prim Online, 2005. október 24. 19:12
Hétfőn Budapesten tárgyaltak az európai hírközlési szabályozók szakértői, hogy kialakítsák közös álláspontjukat az Európai Uniós hírközlési szabályozási rendszer felülvizsgálatának kezdetére, közölte a megbeszélést szervező Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Az Európai Bizottság a jelenlegi, 2003 óta érvényben lévő és Magyarországon 2004-től átvett keretszabályozási rendszer felülvizsgálatát novemberben kezdi el. A hétfői budapesti IRG (Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) projekt ülés célja az volt, hogy a felülvizsgálati folyamatba a lehető legkorábban becsatolásra kerülhessen a feladatot a gyakorlatban végrehajtó európai hírközlés szabályozó hatóságok közös álláspontja.

Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta, hogy a keretszabályozások felülvizsgálatában Magyarország és az NHH kiemelt szerepet kíván játszani, és így minden eddiginél erőteljesebben akarja hasznosítani a magyar tapasztalatokat.

A projekt feladata a 18 hírközlés-piaci EU ajánlásra, valamint a tagállamok és az EU Bizottság közötti eljárásra vonatkozó álláspont kialakítása, valamint – 2006 elejére – a keretszabályozás fontosabb elemeivel kapcsolatos álláspontok, változtatási igények megfogalmazása. Az IRG előzetes álláspontja szerint a keretszabályozás jelenlegi rendszere működőképes, de szükség van kisebb változtatásokra, egyebek között a jelenleginél nagyobb rugalmasság biztosítására, hogy kezelhetővé váljanak az egyes tagállamokban meglévő piaci sajátosságok.

Pataki Dániel szerint Magyarország és az NHH a keretszabályozás felülvizsgálatában betöltött kiemelt szerepet a gyors és kiemelkedő minőségű piacelemzési eljárásnak, valamint a határozatok sikeres EU Bizottsági jóváhagyásainak köszönheti. A 18 piacra kiterjedő, a hírközlési szektor egészét lefedő piacelemzési folyamat újabb körét a közelmúltban megkezdő NHH 2005 májusában a 25 EU tagország között a második helyen állt 16, az EU Bizottság által jóváhagyott határozattal.

Kulcsszavak: távközlés jog NHH

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52