A dél-koreai LG 10 százalékos fejlődést vár eladásaiban
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező dél-koreai LG Electronics, a világ második számú síkképernyő-panel gyártója azt fontolgatja, hogy 2007-ben üzembe helyez még egy gyártósort. Ezzel majdnem megkétszerezné a kapacitását, s így a világ elsőszámú gyártója lehetne.
Az LG Electronics novemberben közölte, hogy az idén 50 százalékkal növeli gyártó kapacitását, és ezzel 2006 második felében havonta 180 ezerrel több, összesen 550 ezer PDP panelt tud majd előállítani, majd 2007-től - ha a másik beruházás megvalósul – havi 730 ezerrel többet.
A társaság becslése szerint a síkképernyők piaca 2010-ben a jelenlegi háromszorosára növekszik, és 25 millió eladására lehet számítani évente. A vállalat vezetői úgy látják, hogy rohamléptekkel bővül a nagy tévékészülékek kereslete, s a világ egyre inkább a digitális televíziózás irányába megy.
A vállalat korábban már jelezte, hogy másik érdekeltsége, az LG.Philips - amely a holland Philips az LG Electronics lapképernyő gyártó 32,9-37,9 százalékos közös vállalata (a többi részvény közkézi) - számos kelet-európai országban vizsgálja egy lapképernyőket gyártó üzem építésének a lehetőségét. Az üzem lapképernyő paneleket állítana elő. A beruházás tervezett nagyságrendjéről a cég maga nem adott tájékoztatást.
A Philipsnek Székesfehérváron van érdekeltsége, ott a gyár igazgatójának szeptember végi közlése szerint az idén 700 ezer LCD televízió készül. A gyár júliusban kezdte meg a folyadékkristály kijelzésű, lapos, keskeny, könnyű tévékészülékek tömeges gyártását, korszerű televíziók előállításához 60 százalékos arányban magyar beszállítóktól szerzi be a fém-, a műanyag- és csomagolóanyagokat, valamint az elektronikai részegységet a cég. Az LCD kijelző az LG-Philips távol-keleti gyárából érkezik Székesfehérvárra.
Az LG.Philips LCD Co. Ltd., a világ második számú lapképernyőgyártója - az összes fajta képernyőből saját állítása szerint világelső - októberben 227 milliárd vonos (218 millió dollár) adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, több mint ötször nagyobbat a második negyedévi 41 milliárd vonnál, habár még 22 százalékkal elmaradt a 2004-es harmadik negyedben elért 291 milliárd vontól.
Mind az eladott mennyiségek, mint az árak javultak a lapos képernyőknél és az elektronikus kijelzőknél, habár az árak még elmaradnak a tavalyi csúcstól. Úgy vélték, hogy további áremelkedésre az év végéig már nem lehet számítani az átlag szintjén.
Nagy reményeket fűznek a tervezett lengyelországi modulüzemükhöz is - a 429 millió eurós, Wroclaw környéki beruházást szeptemberben jelentették be, ehhez a lengyel kormány 99 millió zlotys (6 milliárd forint) támogatást ad. Az építkezést a jövő év első felében kezdik, 2007-től már termelne, és a kapacitást 2011-re futtatnák fel évi 11 millió LCD-televíziós modulra.
Az üzemi eredmény 240 milliárd vonra (230 millió dollár) emelkedett a második negyedévi 29 milliárd vonról. A 2004-es harmadik negyedben 256 milliárd von volt.
Az értékesítés 19 százalékkal 2,741 billió vonra (2,63 milliárd dollár) nőtt a második negyedévi 2,308 billió vonhoz képest, és 46 százalékkal volt nagyobb az egy évvel azelőtti 1,875 billió vonnál.
Kapcsolódó cikkek
- LG Google csokoládé telefon
- Összefogás után per: az LG beperelte a Hitachit
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- LG Csokoládé laptop
- Moszkvában debütált a kompakt LG Shine telefon
- Az LG a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos partnere
- Késik az LG kéklézeres kombó lejátszója
- Blu-ray, HD DVD, DVD: mindent ismer az új LG író
- Nagyteljesítményű mikro Hi-Fi az LG-től
- Megérkezett Európába az LG Shine telefon
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.