Kiemelten támogatja az EU szélessávú lefedését az Európai Bizottság
Az utóbbi három évben Európa-szerte gyorsan elterjedt a szélessávú kapcsolat. A lefedettség a lakosság arányában 13 százalékosra, a háztartások arányában pedig 25 százalékosra tehető, ami EU-szerte 60 millió kapcsolatnak felel meg. A gyors növekedés ellenére a szélessávú hozzáférés még nem érte el az EU bizonyos kevésbé fejlett térségeit a megtérülés alacsony és bizonytalan volta miatt. 2005-ben a 15 régi tagállam félreeső és vidéki térségeiben található vállalkozások és háztartások 60 százaléka rendelkezett szélessávú hozzáféréssel, míg a városokban ugyanez az arány 90 százalékos volt. A szakadék az új tagállamokban még nagyobb – a bizottság tavaly év eleji adatai szerint Magyarországon a lefedettség az 5 százalékot sem éri el.
Négy bizottsági tag közös sajtótájékoztatóján Viviane Reding, az információs társadalomért és médiáért felelős biztos úgy vélte, a szélessávú hozzáférésnek a verseny és a piacok nyíltsága kedvez leginkább. "Ha az EU és 25 tagállama ügyesen bánik a szakpolitikai eszközökkel, minden bizonnyal nem elérhetetlen, hogy 2010-re a szélessávú kapcsolat minden európaihoz eljusson" - tette hozzá.
Neelie Kroes versenypolitikai biztos úgy vélte: vidéken és félreeső térségekben a szélessávú hozzáférés elterjedését "piachibák" hátráltathatják, és "ilyenkor a nyílt hálózatok kiépítését indokolt lehet jól célzott, például magán-állami partnerség formájában adott támogatásokkal segíteni. Meg kell azonban bizonyosodnunk arról, hogy az állami támogatás nem szorítja ki a magánkezdeményezést, és nem is torzítja a versenyt a közérdeket meghaladó mértékben" - mondta.
"Valódi piachibák esetén az EU strukturális alapja életbevágó szerepet játszik a szélessávú infrastruktúrába és szolgáltatásokba való befektetés élénkítésében, a versenyszellemre és az innovációra való ösztönzésben és Európa összes térségének a tudásalapú gazdaságba való bekapcsolásában" - tette hozzá Danuta Hübner regionális politikai felelős.
Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos hangsúlyozta, hogy az új vidékfejlesztési politikához rendelkezésre álló keretből különösen sokat szánnak a szélessávú hozzáférésre, valamint az információs és távközlési technológiákra. "Nemzeti vidékfejlesztési programjukban a tagállamok okvetlenül használják ki a szélessávú hozzáférés adta lehetőségeket" - szögezte le.
Kapcsolódó cikkek
- 122 millió európai az interneten
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- A TVnet a leginnovatívabb szolgáltató
- Idén a UPC a legjobb sávszélesség-bővítő
- VIVAnet szolgáltatások munkáltatói utalványra
- Szélessávú internetes hálózat a bicskei kistérségben
- Gyorsul Európa digitális forradalma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.