Növelte részesedését a szerverek világpiacán a Sun

forrás Prim Online, 2006. május 26. 19:01
A Gartner Dataquest piackutató cég 2006/1. naptári negyedévére készített "Worldwide Server Database" című felmérése szerint a Sun növelte részesedését a szerverek világpiacán. Az adatok azt mutatják, hogy a Sun megerősítette az első helyét a UNIX platformú kiszolgálók eladásában mind a bevételek, mind pedig az értékesítési darabszám alapján.
A Gartner felmérésének főbb megállapításai:

- Éves szinten a Sun világszerte 7,6%-kal növelte a szervereladásokból származó bevételeit, sőt az első öt szerverszállító közül egyedüliként növekedtek bevételei éves és negyedéves szinten egyaránt.

- A Sun a UNIX-alapú szerverek világpiacán, a szervereladásokból származó összes bevétel 31,4 százalákát szerezte meg, ezáltal az első helyre került, a UNIX platformú kiszolgálók világszintű értékesítéséből származó bevételek alapján. A SunFire 490-es kiszolgálóra vetített bevételi eredmények éves szinten 142,7 százalékkal, a SunFire 890-es esetében pedig 86,8 százalékkal nőttek, míg a SunFire Coolthreads T2000-es szerverekből származó bevételek negyedévről-negyedévre sorozatosan megduplázódtak.

- A Sun a UNIX szerverek értékesítési darabszámait tekintve is első helyen áll 51,2 százalékos részesedésével.

- Az első öt szerverszállító közül éves szinten a Sun eredményei nőttek a legnagyobb mértékben a Linux platformra épülő szerverek bevételeit és eladási darabszámait tekintve is.

A Sun éves szinten több mint kétszeresére növelte az Opteron alapú x64-es (x86-os architektúrájú 64 bites) kiszolgálók eladásából származó bevételeit.
Kulcsszavak: szerver Sun

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52