Kiadják az USA-nak minden idők legjobb katonai hackerjét

Kiss Ádám Zoltán, 2006. július 7. 18:45
A brit kormány kész kiadni azt a férfit, akit 97 amerikai állami tulajdonú számítógép, köztük a Pentagon, a hadsereg, a tengerészet és a NASA rendszereibe való betörés miatt az USA államügyésze a valaha volt legveszélyesebb katonai hackernek tart.
Gary McKinnon a virginiai államügyész szerint tetteivel 700 ezer dollárnyi kárt okozott az Amerikai Egyesült Államoknak. A Solo becenéven futó McKinnon az államügyész szerint a frászt hozta a védelmi szervekre, mikor 2002 februárjától nagyjából egy éven át feltörte a 97 számítógép védelmét. Ez érthető is, hiszen ne feledjük, hogy mindez fél évvel a 2001 szeptember 11-i események után történt. A McKinnon kiadatásáról szóló papírokat személyesen John Reid belügyminiszter írta alá. McKinnon elmondta, hogy úgy érzi, saját kormánya nem szándékozik megvédeni semmilyen szinten sem saját állampolgárát, és kiadja oda, "ahol már az akasztására készülnek". Arról nincs hír, hogy a különösen veszélyes raboknak fenntartott, törvényen kívüli sokat vitatott Guantanamo-i börtönbe kerül-e, de az tény, hogy 70 év börtön és 1,75 millió dollár pénzbüntetés szabható ki rá. McKinnon nem tagadja, hogy feltörte a gépek védelmét, ám semmilyen kárt nem okozott bejutása után, mely pusztán programozói bravúr volt. A vádlottat kormánya ugyan nem védi meg, de a brit törvények igen, 14 nap áll rendelkezésére fellebbezése beadására.
Kulcsszavak: jog hacker

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36