Brüsszel szerdán ismerteti a roaming-díjak csökkentését célzó új irányelvet
Akkor Viviane Reding, az információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztos azt mondta, itt az ideje, hogy az Európai Unió belső piaca lényegesen alacsonyabb távközlési árakat nyújtson a külföldre utazó fogyasztók és üzletemberek számára. A biztos egyúttal javasolta egy uniós rendeletet alkalmazását az indokolatlanul magas barangolási-díjak letörése érdekében.
A weblap szerint egy négyperces hívás esetében a barangolási-díjak még mindig a finn fogyasztó számára Svédországból indított hívás esetén elérhető 0,20 eurós legalacsonyabb ártól a máltai fogyasztó számára Lettországból indított hívás esetén elérhető 13,05 eurós árig változnak. Néhány üzemeltető barangoló-csomagjait pedig a fogyasztók még nem használhatják széles körben, mivel e tarifák többségét külön kérésre nyújtják, vagy kiegészítő havi díjakat csatolnak hozzájuk.
A díjak csökkentését célzó rendelet biztosítaná, hogy az üzemeltetők nem rónak ki a jelenlegi költségeknél jelentősen magasabb árakat a más országok üzemeltetőire, szabályozná a kiskereskedelmi szintet is, emellett bevezetné a hazai árak szerinti díjszabás" alapelvét, amely szerint az EU-n belül külföldre utazó mobilhasználóra mindig csak azokat a díjakat rónák ki, amelyeket a lakóhelye szerinti országban fizet. Az új uniós rendelet különösen azokat a barangolási-díjakat szüntetné meg, amelyek az EU-n belüli külföldi tartózkodás során fogadott hívásokra vonatkoznak.
Az EU-bizottság távközlési szabályozó egységének munkaokmánya szerint a "barangolás" alapdíját percenként 0,30 euróra kellene csökkenteni. Jelenleg percenként 0,70-0,80 eurós díjak is vannak.
A piaci versenyre a cégek a barangolási díjak átlagosan 8 százalékos csökkentésével reagálnak évente, de mivel a mobiltársaságok az elmúlt hat hónapban nem csökkentették barangolási díjaikat, az EU-bizottság hathatósabb lépésre szánta el magát. A mobiltársaságok bevételének körülbelül a 10 százalékát adják a barangolási díjak, évi 10 milliárd eurós nagyságrendben.
Kapcsolódó cikkek
- Saját közösségi portált indít a Coca-Cola a MySpace ellen
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- A T-Mobile is idő előtt bevezeti az alacsonyabb roaming díjakat
- A Pannon határidő előtt bevezeti az EU új roaming-tarifáit
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Az Európai Parlament jóváhagyta, hogy csökkenjenek a roamingdíjak nyártól az EU-ban
- Roaming: augusztustól már felére csökkentett tarifák
- Közelebb került az uniós roamingegyezség
- Magasabbra vennék a roamingdíj-plafont az EU tagállamok
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.