Illegális játékok árusítása miatt bezárták a Konzolvilágot
Magyarországon a játékszoftverek 60-70 százaléka hamis
A rajtaütés eredményeként a pénzügyőrség a boltot bezárta, a tulajdonosok ellen pedig büntetőeljárást indított.
A játékkonzolok éves piaca Magyarországon négymilliárd forint körülire tehető, becslések szerint három-négyszázezer gép található a magyar háztartásokban. Világszerte körülbelül 350 millió ilyen készüléket használnak, három nagy játékkonzol-gyártó osztozik ezen piacon;
Magyarországon a játékszoftverek 60-70 százaléka hamis. A kalózok azonban nemcsak a szoftverek illegális terjesztésével, hanem a hardverek vagyis a játékkonzolok átalakításával is hatalmas károkat okoznak az iparágnak. A játékgépek eredeti állapotukban nem tudnak másolt játékokat beolvasni, de egy illegális beavatkozással – amely egy chip beszereléséből áll – erre is képessé lehet tenni őket.
Kapcsolódó cikkek
- Kitiltja az Xbox Live-ról a csalókat a Microsoft
- Életfogytiglan a kalóz-Windows használatáért
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- A jogvédők ünneplik az alkotókat
- Új vállalatokkal bővült a BSA tagsága
- A BSA nemzetközi szinten lép fel az internetes bűnözőkkel szemben
- Gorbacsov Gates-től kér kegyelmet a szoftverkalóz tanárnak
- A nyomok az egyetemre vezettek...
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).