Megöli a tévét az online video?
A részletesebb bontás szerint 20 százalék nyilatkozott úgy, hogy sokkal kevesebbet tévézett, 23 százalék pedig kicsivel kevesebbet. Mindössze 3 százalék mondta, hogy az újfajta szórakozási mód arra késztette, hogy több időt töltsön tévézéssel.
A szórakozásnak ez a módja ráadásul rohamsebesen terjed és mindinkább a bűvkörébe kerülnek akik belekóstolnak: kétharmada azoknak, akik már legalább egyszer videóztak így, arról számolt be, hogy egyre több időt fordít az internetes vagy mobiltelefonos videózásra.
További fontos eredmény, hogy az online videózás igencsak népszerű a fiatalok körében: a rendszeres fogyasztók 28 százaléka 16-24 év közötti, 10 százalék 25-44 év közötti és csak 4 százalék idősebb 45 évesnél.
Ehhez kapcsolódik, hogy a brit médiahatóság, az Ofcom nemrég arról számolt be, hogy a 16-24 év közötti lakosság körében a tévézéssel töltött átlagos idő 2003 és 2005 között 2,9 százalékkal csökkent.
Az online videókat rendszeresen fogyasztó populáció ugyanakkor még törpe minoritásnak számít: az összlakosságnak mindössze 9 százalékát teszi ki. További 13 százalék arról számolt be, hogy elvétve fogyaszt ilyen tartalmat, 10 százalék pedig tervezi, hogy valamikor majd a következő 12 hónap során online videók nézésével foglalja el magát. A britek kétharmada azonban még soha nem videózott az interneten és nem is tervez ilyesmit a következő évben sem.
A You Tube és más internetes videómegosztó portálok sikere után viszont egyre könnyebb dolguk van azoknak, akik videókat akarnak nézegetni az interneten, és saját felvételeiket is szívesen megmutatnák másoknak.
A tévétársaságok igyekeznek alkalmazkodni az új trendhez, és bár az Egyesült Államok sokkal előrébb jár, mint a szigetország, hiszen Amerikában már rutinszerűen rakják ki weboldalukra a sikeres sorozatok korábbi epizódjait, míg a brit országos televíziók csak 2007 elejétől vezetnek be hasonló szolgáltatást.
Legtöbben azonban ma úgy vélik: a videók, s főleg az amatőr videók soha nem helyettesíthetik teljesen a tévét, a tévéadók viszont kihasználhatják - és ki is használják - a világhálóban rejlő lehetőségeket.
Ennek ellenére a csak a netre szánt videóknak november elején San Franciscóban első ízben kiosztották a Vloggi díjakat: az első helyezett a Bagdadban, életben (Alive in Baghdad) című honlap lett, amelyen igazi irakiak mesélik saját történeteiket.
Az ICM felmérése november 7-9. között készült 1008 18 éven felüli, illetve 1062 16 éven felüli személy telefonos megkérdezésével.
Kapcsolódó cikkek
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- Új internetes hírportál indult Békésben
- Mobil tévézésben még elsők lehetünk
- MTI-fotók mobiltelefonokra
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Motorola mobiltelefonok mozifilm-lejátszással
- Videó-megosztó szolgáltatást indít a Sony
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- Az Antenna Hungária és a T-Mobile mobiltelevíziós kísérletet indított
- Felségsértés miatt blokkolják Thaiföldön a YouTube-ot
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.