Az EU-bizottság az Európai Bíróság elé viszi a magyar kábeltelevíziós szabályozást
Az EU-bizottság emlékeztet, hogy 2005-ben a magyar kormány nem kapta meg a médiatörvény módosításához szükséges parlamenti többséget. A kormány ugyan ígéretet tett arra, hogy ebben az évben előterjeszti az egyharmados korlátozás megszüntetésére irányuló új javaslatát, de ez - mint a közleményben olvasható - eddig nem történt meg. A hatályban levő szabályozás továbbra is akadályozza a magyarországi kábeltelevíziózás konszolidációját. A konszolidáció előmozdítaná a beruházásokat és a jobb minőségű szélessávú szolgáltatások nyújtását, beleértve a Magyarországon a Magyar Telekommal versenyben álló kábeltelevíziós szolgáltatók egy csomagban hármas (telefon, szélessávú internet-hozzáférés és kábeltelevízió) szolgáltatásait, állította a brüsszeli testület.
A döntésről Neelie Kroes, az EU-bizottság versenypolitikai biztosa ezt mondta: - Örömmel fogadtam, hogy Magyarország vállalást tett a médiatörvény módosítására, azonban most itt az idő, hogy a magyar kormány késedelem nélkül eleget tegyen ígéretének. A médiatörvény kábeltelevíziós szolgáltatókat sújtó korlátozása a magyarországi fogyasztók választási szabadságának kárára korlátozza a versenyt a szélessávú szolgáltatások piacán.
Az ilyesféle ügy nem különleges Brüsszelben: az Európai Bizottság rendszeresen beperli a tagállamokat az Európai Bíróságnál - ez a szokásos fegyelmi eljárás egyik előírt szakasza -, ha úgy véli, hogy az valamilyen területen nem tartja be az EU joganyagát. A brüsszeli testület például csak a szerdai napon kilenc állam (Franciaország, Lengyelország, Belgium, Görögország, Spanyolország, Svédország, Németország, Ausztria és Portugália) esetében jelentette be, hogy keresetet nyújt be Luxemburgban különböző jogsértések miatt.
Kapcsolódó cikkek
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Közelebb került az uniós roamingegyezség
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- Digitális rádiózás és a televíziózás 2012-től
- Jövő tavasszal indulhat a digitális átállás
- Magasabbra vennék a roamingdíj-plafont az EU tagállamok
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
- Az EU magasnak tartja a Microsoft licencdíjait
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.