Közelebb az új vezeték nélküli szabványhoz
„Az olyan úttörő gyártók, mint a D-Link számára a 2.0 verzió elfogadása, és annak – kisebb firmware frissítéssel elérhető – teljes kompatibilitása a már piacra dobott draft N termékekkel igazol minket. Piacra lépésünk óta hangsúlyozzuk, hogy bár az új generációs routerek és kártyák nem a véglegesen elfogadott szabványra épülnek, de nem várható jelentős változás a későbbiekben sem, így a most megvásárolt termékek hosszú távon is megőrzik értéküket” – mondta Élő András, a D-Link ügyvezetője.
A 802.11n két legfontosabb előnye a gyorsabb adatátvitel (akár 120Mbps valós körülmények között is) és a jelenleg elérhetőnél akár másfélszer nagyobb lefedettség. További előny, hogy a több antennának köszönhetően képes összeilleszteni a jeltöredékeket, így számos olyan ponton is vezeték nélküli kapcsolat biztosítható, ahol eddig eltűnt a jel.
A legfontosabb változtatás a 40 MHz-es csatorna implementálása. Az eredeti terveket módosítva az új verzió képes a korábbi 2,4 GHz-es sávot használó eszközöket kezelni úgy, hogy két 20 MHz-es frekvenciát használ egymás mellett. Az új szabvány szerint a rendszer folyamatosan figyeli, vannak-e a környezetében olyan régebbi eszközök, melyek nem képesek kezelni a szélesebb sávszélességet. Ha talál ilyet, a 802.11n eszköz leszabályozza önmagát, és csak az egyik 20 MHz-es sávon küldi az adatokat. Minderre úgy képes, hogy a 802.11n MIMO technológiájának köszönhetően továbbra is 802.11n sebességet biztosít.
A másik jelentős változás szerint a 802.11n eszköz az adatküldés előtt ellenőrzi, hogy mindkét csatorna szabad-e. A harmadik fejlesztésnek köszönhetően a Bluetooth képes eszközök jelezhetik, hogy nem kívánnak 40 MHz-es módban adatot fogadni. Természetesen a Bluetooth-képes eszköznek egyben WLAN felülettel is kell rendelkeznie a jelzés küldésére – ilyen például az Apple iPhone.
Az új szabványnak megfelelően az 5 GHz-es sávon kommunikáló IEEE 802.11a eszközök is képesek kihasználni a teljes 40 MHz-es csatornát.
Bár a végleges szabvány egy lépéssel közelebb került az elfogadáshoz, még számos tennivaló vár a bizottságra. A 2.0 verzió elfogadása márciusra várható, a legújabb, véglegesítésre szánt 3.0 verzió pedig májusra várható. Amint a 3.0 tervezetet az IEEE tagok 75 százaléka elfogadja, a szabvány megindul a hivatalos véglegesítés útján.
"A dokumentáció jelenleg stabil. Amennyiben a 3.0 verzió is elfogadásra kerül, 2008 januárjában megindulhat a véglegesítési eljárás. Ez hosszú folyamat, így a publikálás dátuma várhatóan 2008 októbere lesz” – mondta Bill McFarland, a 802.11n munkacsoport egyik tagja.
Kapcsolódó cikkek
- Iparági szabvánnyá vált a digitális aláírás 1.0
- A COBIT legújabb verziója csökkenti az informatikai kockázatokat
- Új nyílt forráskódú hozzáférési pont a D-Linktől
- Megosztja egymással szabványait a Samsung és a Microsoft
- Partnereit díjazta a D-Link
- 11 év garancia a D-Link Wireless N termékeire
- Vezeték nélküli ProCurve hálózat Koppenhága legjobb innovációs központjában
- A D-Link a CeBIT 2007 kiállításon - Fókuszban az üzleti megoldások
- Vezeték nélküli hálózat ingyenes otthoni telepítéssel
- Eric Martinez a D-Link új európai alelnöke
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.