Új üzletfejlesztési igazgató az AAM-nél

forrás Prim Online, 2007. március 6. 10:08
Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. Lengyel Csabát (38) nevezte ki a vállalat új üzletfejlesztési igazgatójának. A szakember közel tíz éve tagja a vállalat tanácsadói csapatának és nagy szerepet vállalt az AAM külföldi terjeszkedésében.
Szűcs Zoltán üzletfejlesztési igazgató vezérigazgatóvá történő előrelépését követően az AAM menedzsmentje Lengyel Csabát nevezte ki üzletfejlesztési igazgatónak. A szakember csaknem egy évtizede dolgozik a vállalatnál, kinevezését megelőzően az AAM nemzetközi terjeszkedésért felelős igazgatójaként és a távközlési üzletág vezetőjeként tevékenykedett.

Lengyel Csaba nevéhez fűződik az AAM tanácsadói tevékenységének kiterjesztése Romániára, Bulgáriára és a volt Jugoszlávia államaira, amelynek során a vállalat tavaly Bukarestben megalapította első leányvállalatát, melyet az elkövetkezendő években újabb, a kelet-közép-európai régióba tartozó országok követnek.

Lengyel Csaba az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett okleveles matematikus végzettséget. A diploma megszerzése után három évig az ELTE Számítógéptudományi Tanszékének akadémiai ösztöndíjasa volt. 2003-ban megszerezte a bejegyzett vezetési tanácsadó (CMC) címet.

Hobbija a fotózás, olvasás és a foci, kedveli a társasjátékokat, különösen a backgammont, emellett a jó borok lelkes rajongója.
Kulcsszavak: AAM +céginfo CIO

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52