HP - nyomtatás, képalkotás: erősebb piaci pozíció, stagnáló bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 7. 09:24
A HP megtartotta, sőt erősítette tavaly a magyar nyomtatási és képalkotási piacon a vezető pozícióját, s javította helyzetét a nagyvállalati és professzionális nyomtatás területén, ugyanakkor bevétele stagnált, bizonyos területeken pedig csökkent 2005-höz képest.
Czinege László, a HP képalkotási és nyomtatási divízió igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: anyavállalatai előírások miatt konkrét számokat nem közölhet a tavalyi üzletmenetről, ám azt kifejtette, hogy a magyar piacon párját ritkító, értékben mintegy 20 százalékos visszaesés következtében csökkent a lakosságnak értékesített nyomtatók darabszáma, míg a vállalati piacon stagnáltak eladásaik. Ez utóbbin belül a színes lézernyomtatók területén visszaesés következett be, aminek az igazgató szerint főként az az oka, hogy a cégek borúsan ítélik meg kilátásaikat, s úgy vélik nem lesz szükségük ilyen
berendezésekre.

A tavalyi eladásokra hatott az is, hogy júniustól a kormányzat jelentősen visszafogta vásárlásait.

Az igazgató elmondta: a kis- és közepes cégek körében tavaly sem növekedtek nagy mértékben a HP eladásai, mivel ezek a vállalatok még mindig inkább egy olcsóbb, de drágábban üzemeltethető nyomtatót vesznek, mint fordítva.

Az idei kilátásokról Czinege László közölte: eladásaik értékbeli növekedését 2007-ben sem várják, sem a lakossági sem az irodai piacon. Egyrészt a piaci helyzet miatt, másrészt pedig azért, mert az eszközök átlagára folyamatosan mérséklődik.

Hozzátette: a HP éppen ezért a szolgáltatásokra koncentrál, ahol már az idén is várható eladásaik bővülése.

Miskei Gábor, a fogyasztói üzletág vezetője az eseményen elmondta: tavaly a forgalmazók összesen 300 ezer digitális fényképezőgépet adtak el a magyar piacon, szemben az egy évvel korábbi 255 ezerrel. Az idén várhatóan nem nő tovább a piac, míg a HP szeretné megtartani az itt meglévő 5-7 százalékos részesedését.
Kulcsszavak: HP-hu +céginfo printer kamera

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36