Lezajlott a VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny előválogató fordulója
A korábbi években megszokotthoz hasonlóan idén is kiemelkedő figyelem kísérte a versenyt. Ezt mutatja, hogy még a tavalyinál is több csapat vett részt az elektronikus előválogatón. A verseny elismertségét és szakmai színvonalát az is bizonyítja, hogy a külföldi csapatok részaránya 57%.
A versenyre háromfős csapatok jelentkezhettek, profik és amatőrök egyaránt. A versenyzők több mint fele - mint általában - az egyetemi és főiskolai hallgatók közül került ki, de számos tapasztalt szakembert és több középiskolás csapatot is találhattunk az indulók közt.
A március 3-ai előválogatón közép-európai idő szerint délelőtt 10 órakor vált hozzáférhetővé a 7 egymástól független feladat, melyek megoldására 5 óra állt rendelkezésre. A problémák elsősorban a versenyzők algoritmuselméleti ismereteit tették próbára, de emellett fontos szerepet kapott a gyors és precíz kódírási képesség is. A verseny korábbi kiírásaihoz hasonlóan, idén is bármilyen segédeszközt igénybe lehetett venni a feladatok megoldásához.
Az internetes fordulóban 4 kontinens 31 országából vettek részt, közülük a legjobb 27 csapat kvalifikálta magát a május 4-6. között megrendezésre kerülő budapesti döntőbe. Hozzájuk csatlakozik még a tavalyi verseny első három helyezettje, akik automatikus meghívást kaptak az utolsó megmérettetésre, ahol a csapatoknak pontosan 24 órájuk lesz a lényegesen összetettebb problémákból álló kihívás teljesítésére. A felejthetetlen élményeken és a hasznos tapasztalatokon túl a csapatokat tovább motiválják a támogatók által mintegy 5000 euró értékben felajánlott nyeremények.
Kapcsolódó cikkek
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!
- Magyar a legjobb európai webkettes oldalak között
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Megkezdődött a VII. BME 24 órás Programozóverseny
- 13 éves lány nyerte az SMS gyorsasági versenyt
- Idén is nevezhetnek hazai alkotócsoportok az Epson Fotóművészeti Díjára
- Nonstop programozóverseny: február 23-ig lehet jelentkezni
- A World Wide Web konzorcium tagja lett a Műegyetem
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.