Segítség a női álláskeresőknek technológiai készségek elsajátításához
A F_email projektben résztvevő magyarországi nők az Országos Képzési Jegyzékben is szereplő „Informatikai hálózatirendszer-telepítő” (nemzetközi nevén CCNA) képesítéshez juthatnak. A projekt részeként a Cisco segítségével létrehoznak egy olyan webes fórumot is, ahol a projektben részt vevő, különböző országokban élő nők kapcsolatban léphetnek egymással és segíthetik egymás szakmai munkáját.
A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ első lépésben a képzésben részt vevők kiválasztásában segít, így a Pécsi Regionális Képző Központban 15 fővel induló első csoport már idén tavasszal megkezdheti tanulmányait. A Cisco Hálózati Akadémia program tananyagára épülő képzés a kiegészítő ismeretekkel együtt olyan tudás birtokába juttatja a résztvevőket, amellyel jó eséllyel szerezhetnek munkahelyet az informatika terén. Az álláskeresést és az elhelyezkedést segítő képzési modulok, valamint az ehhez kapcsolódó nemzetközi ’Képzők képzése program’ megvalósítását a Human Resource Management Kft. vállalta a projektben.
Az együttműködés célja, hogy mintát teremtsen hasonló programok indításához az ország más régióiban is, elérhetővé téve a képzést a munkaerőpiacról kiszorult magyar nők számára.
"A Dél-dunántúli régióban a regisztrált álláskeresők száma ötvenezer fő, amelynek csaknem fele nő. Ez a nemzetközi projekt esélyt nyújthat az álláskereső nők számára a szakképzettség megszerzésére az informatikai szektorban, és eredményessé teheti őket az álláskeresésben is" – nyilatkozta Kékes Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.
"Intézményünk képzésein évente átlagosan 2-3000 nő szerez szakképesítést” - hangsúlyozta a projekt kapcsán dr. Fodor Imréné, a Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója. „Képzéseink szervezése során működésünk 14 évében azt tapasztaltuk, hogy a nők számára ajánlható szakirányok palettája jóval szűkebb, mint a férfiaknak ajánlható képzések. Ők tehát – bár szakmához jutásukat eddig is prioritásként kezeltük – ebből a szempontból hátrányosabb helyzetben vannak férfi társaiknál. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy az Európai Unió Esélyegyenlőségének Évében 2007-ben olyan programhoz csatlakozhatunk, amelynek keretében munkaerőpiaci szempontból perspektivikus, innovatív szakmát adhatunk a programban részvevő nők számára, és ezt három országban egyenértékű elvek mentén biztosíthatjuk" – tette hozzá.
- A Cisco a Nemzetközi Nőnap támogatójaként nem csak Magyarországon és a közép- kelet európai régióban, hanem világszerte több helyen részt vállal a női esélyegyenlőségének előmozdításában. A Cisco Linksys a Dubai Women’s College-ban indítja el a „Digitális otthon és kisvállalati projektjét”, amelynek célja, hogy a hallgatók alaposabban megismerjék a technológiát, illetve, hogy Dubai első számú női főiskoláján ösztönözze a vállalkozói tevékenységet. Az afrikai kontinensen az UNIFEM és a Cisco Hálózati Akadémia közös programjának részeként Zimbabwéban és Zambiában informatikai alapismereteket nyújtó akadémiákat hoznak létre. A zimbabwei projekt keretében egy kizárólag nőket oktató egyetemet és tanárképző főiskolát indítanak, míg Zambiában egy tanárképző főiskolát és egy női gimnáziumot hoznak létre.
Csúcstechnológiai cégként a Cisco szeretné elérni, hogy a nők nagyobb arányban vehessenek részt a technológiai iparban. A Cisco berkein belül célirányos programok és erőforrások állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a nők vezetőkként és felsővezetőkként is fejleszthessék képességeiket. A cég Gender Diversity Council nevű tanácsának a feladata az, hogy megtalálja és megszüntesse a nők fokozott szerepvállalását gátló akadályokat, így például a női példaképek és mentorok alacsony számát. A tanács a vállalat egészét tekintve figyelemmel kíséri a munkaerő-felvételt, a szakmai fejlődést és előremenetelt, a munkatársak megtartását, illetve a kulturális kezdeményezéseket.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Online tájékoztató a köznevelési törvényről pedagógusoknak
- Az űr- és az autóipar eszközeinek tesztelésére is alkalmas a magyar laboratórium
- IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
- Távérzékelési központot nyit az ENSZ a gyöngyösi főiskolán
- Digitális tananyagból képezhetik a sportszakembereket ősztől
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.