OpenID azonosítási rendszert támogató program a Sun-nál
„Izgalmas feladat, hogy a jogosultságkezelés palettáját az OpenID használatának terjesztésével tegyük teljessé, mégpedig úgy, hogy a felhasználók önrendelkezési és kényelmi igényeinek teljesítése mellett a webes vállalkozások és közösségek könnyen meg tudjanak felelni a szigorú biztonsági és adatvédelmi előírásoknak” – mondta Kristóf Judit, a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója.
Ahogy a vállalatok egyre szélesebb közönség számára teszik hozzáférhetővé adataikat és szolgáltatásaikat, valamint tökéletesítik ezek használhatóságát, a decentralizált technológiák – mint amilyen az OpenID – vonzó megoldást adhat a felhasználói fiókok mérhetetlen szaporodása okozta problémákra. Fontos szemponttá válik a már működő rendszerekkel való integráció, amely legtöbbször vállalati használatra kifejlesztett technológiákat érint, amilyen az SAML és a Liberty Alliance által kiadott Identity Web Services Framework. Ügyfeleinek és partnereinek közreműködésével a Sun sokat tesz azért, hogy e technológiákat kombinálva, konvergenciájukat elősegítve a leghatékonyabb megoldás jöhessen létre.
A Sun 34 ezer alkalmazottja részére OpenID Provider szolgáltatást vezet be, amely megbízható rendszerként lehetőséget nyújt az OpenID-alapú azonosítás képességeinek igazolására. Akik a Sun-tól származó OpenID azonosítókkal egy OpenID azonosítót elfogadó webhelyet használnak, ezen az egyszerű és biztonságos módon Sun-alkalmazottként azonosíthatják magukat, és a weben bárhol hozzáférhetnek alkalmazotti kedvezményekhez és más különleges szolgáltatásokhoz.
A Sun OpenID Provider szolgáltatásának alapjául a nyílt forráskódú OpenSSO szolgált. Az OpenSSO projektre épülnek egyébként a Sun Java System Access Manager és a Sun Java Federation Manager termékei is, továbbá a Sun következő generációs címtárszolgáltatásait támogató, nyílt forráskódú OpenDS projekt is. Immár mindkét projekt rendelkezik OpenID-kiterjesztéssel is.
A Sun rövidesen dönteni fog arról, hogy milyen módon teszi OpenID-képessé saját webhelyeit, és hogyan biztosítja további termékek és platformok – például a Sun Web Developer Pack – OpenID-támogatását.
További információk a Sun OpenID kezdeményezéséről a http://developers.sun.com/identity weblapon találhatók.
A Sun jogosultságkezelő megoldásait itt ismerheti meg: http://www.sun.com/identity
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.