Hackerbotrány az iPhone körül

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 21. 09:16
Zuhanórepülésbe kezdett az Apple amerikai informatikai cég részvényeinek árfolyama egy hamis e-mail miatt, miszerint hónapokat csúszik a nagy érdeklődéssel várt iPhone mobiltelefon megjelenése.
Huncut ismeretlenek bejutottak az Apple belső levelezőrendszerébe, és a vállalatvezetés nevében tájékoztatták a munkatársakat, hogy csak októberben kerül a piacra az iPhone, és az új Mac operációs rendszer is késik.

Az informatikai óriáscég soha nem jelentette be hivatalosan, hogy mikor mutatják be az első Apple-mobilt, amely a várakozások szerint gyökeresen átformálja a mobiltelefóniát. Szakmai körökben mindenki azzal számol, hogy a készülék júniusban már kapható lesz az amerikai boltokban.

A tévlevél után nem sokkal később újabb céges körlevél indult. Ebben a vezetés leszögezte, hogy az előző e-mail hamisítvány volt. Az álhír addigra viszont már megjelent a hiteles forrásnak tartott Engadget technológiai blogon és alaposan megráncigálta az Apple-árfolyamot.

A részvény a publikációtól számított hét percen belül három százalékot esett, ami 2,8 milliárd dollárral (több mint 360 milliárd forinttal) csökkentette a cég tőzsdei értékét. A papír csak akkor tért magához, amikor a PR-osztálya akcióba lendült és mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy a hír kacsa.

A The Washington Post című amerikai napilap pénteki számában megjelent beszámoló szerint a szerdán történt eset jól mutatja, hogy "az iPhone körül keltett legenyhébb negatív hírverés is óriási pánikot tud kelteni a Wall Streeten."

Az Apple szóvivője csütörtökön újra megerősítette, hogy a kérdéses e-mail hamisítvány. Arról nem nyilatkozott, hogy a vállalaton belül keresik-e a felelősöket.
Kulcsszavak: mobiltelefon Apple

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36